(David szobája)

Hogy érdekesen néztek rám? Még az is meglehet. Persze ez itt, nem egy nagyváros, ahol az egyik negyedben kötelező az öltöny és nyakkendő, a másikban meg a kapualjakban ölnek halomra embereket, ezért ami rajtam volt talán nem volt a legmegfelelőbb viselet, de ugyan már! Még fel se kelt a nap, én meg... Hát igen. Mondhatom, hogy az utóbbi években a szokásaim erőteljesen megváltoztak.

- Helló! - léptem oda a zavarral vegyes somolygásban kitörő váltott éjszakai recepcióslányhoz, megtámaszkodva az enyhén megemelt pulton. - Meg tudná mondani, találok itt ilyenkor valami... éjjel-nappali boltot a közelben, vagy bármit amit enni lehet? - fordítottam rá én is a mosolyom. Nem nyert. Ezt már elsőre megtudtam, kisváros ez, pláne a külvárosi része, errefelé nemigen tart nyitva semmi napfelkelte előtt, csakis valami... Scream... de ott enni nem lehet. - talált a képembe a még mindig kedves mosoly, de nem mondanám, hogy ezzel megkönnyítette dolgomat.

- De valaminek biztosan kell lennie! Kiszállítás vagy valami...? - emeltem meg enyhén a szemöldököm előidézve a dobozos kínai kajával párban töltött időket, mire egy sajnáló fejrázás a válasz. Na.... szééép! Ennyit arról, hogy az ember mindenható. - mosolyogtam az orrom alatt, mire egy gyors köszönömmel, inkább a bejárat felé vettem az irányt. Kiléptem... és egy jó nagyot sóhajtottam a friss levegőre. A nap már pedzegette a horizontot, én meg jóóó mélyen magamba szívtam a kellemes illatot. Ilyen mifelénk nem terem. - mosolyogtam még mindig, hiába a falsch próbálkozás, mire nem is olyan messze tőlem, egy csokiautomata búgására lettem figyelmes. Ha nincs ló...

(David szobája)