Lóistállók és Csűr

Tárgy: Re: Lóistállók és Csűr Pént. Nov. 23, 2012 9:57 pm

/A tanya udvara/

Nem bírtam megállni. Legalábbis úgy nem, hogy talpon maradjak. Úgy kerültem a földre, mint a nagy baseball játékosok egy-egy bázis előtt. A lábam kicsúszott alólam, de szinte azonnal térdeltem is fel, hogy az előttem lévő... valamiket félrehajigálva kiszabadítsam Grahamet. Nem számított, hogy mi az, csak annyi, hogy ne legyenek ott.
- Nincs semmi baj... Nincs semmi baj... - ismételgettem talán csak magamnak, miután az utolsó valami is a hátam mögött landolt.
Az nem kifejezés, hogy aggódtam. Főleg, amikor láttam, hogy nincs magánál. Bármi is volt az az izé, ami ráesett, elveszítette az eszméletét. Soha nem fájt még ennyire a valóság, mint most. Tudtam, hogy tennem kellene valamit, de ennél tovább nem jutottam. Az agyam minden szegletébe beférkőzte magát a gondolat, hogy elveszítem. Most elveszíthetem... Már most üresnek éreztem magam. Fájdalmasan üresnek... és nem tettem semmit, csak ott ültem a térdeimen, az ő fejével az ölemben.
Itt viszont kiesett az idő. Nem tudom, mi történt. Azt sem, hogy végül hogy kerültem egy száguldó mentőautóba. Egyedül voltam Grahammel, leszámítva az orvosokat. Nem tudom, hol volt mindenki. Hogy kerültem pont én ide? Miért nem a szülei voltak itt? Miért nem Louis? Egyáltalán ki hívta a mentőket? Oh, a francokat sem érdekli! Csak érjünk már a kórházba!

/Chance Harbor Kórháza - /

Tárgy: Re: Lóistállók és Csűr Pént. Szept. 14, 2012 11:22 am

Most? Kérdeztem magamban, de hangosan nem mondtam ki. Enélkül is hamar meggyőződhettem róla, hogy nem viccel. Most... Oké. A tekintetem Leila-ra tévedt és már abba is hagytam a simogatást. Addig szép volt, hogy elképzeltem a dolgot, de most azt sem tudtam, hogy fogjak hozzá. Aztán hallottam a mozgolódást és a magyarázást, így újra arra fordítottam a fejem. Nem tettem semmit, csak figyeltem és próbáltam minden mozdulatot ellesni. Nem tűnt bonyolultnak, mégis megvártam az egész végét és csak utána próbálkoztam meg én is.
A fejemben ott voltak a mozdulatok, mégsem ment olyan simán, mint szerettem volna. Legalábbis nekem nem úgy tűnt. Lehet, hogy csak túlzottan tartottam attól, hogy valamit elrontok... Nem fog megindulni. Hátrálni kezd tőlem... De egy perc múlva már én is kint álltam és Leila mellettem. Észre sem vettem, hogy újra mosolygok. Nagyon is könnyen ment. Kezdtem elhinni, hogy tényleg kedvel és nem lesz semmi gond akkor sem, amikor felülök majd rá.
- Gondolom, mehetünk ki... - mondtam, de az egész inkább kérdésnek hangzott. Vártam valami megerősítést. Most ő a főnök. Ő irányít.
Végül elég volt csak egy pillantás a szemeibe és már tudtam a válasz. Indulás kifelé. Először csak óvatosan lépkedtem, minden másodpercben oldalra nézve, de aztán beláttam, hogy Leila nem fog sem elszaladni, sem ellenkezni. Mire kiértünk, már sokkal magabiztosabb voltam.

/A tanya udvara/

Tárgy: Re: Lóistállók és Csűr Csüt. Szept. 13, 2012 9:18 pm

Talán még szélesebbre váltott a mosolyom, és most valahogy eszemben sem volt azonnal körülnézni, hogy valaki van e itt, hallja e, vagy lehet fültanúja a dolognak. Talán egyszerűen.. már nem érdekelt. Hogy kezdtem volna elfogadni? Igen, meglehet. Sőt! Mondhatom, hogy annyira elengedtem magam, hogy...

- Azt én is kedvelem. - fúrta magát szelíd mosollyal a szemeibe a szemem, és emlékszem még ott is tartottam néhány hosszú pillanatig. Azután azonban újra minden figyelmem a lovamé volt, és fél kézzel nyúlva a nem is olyan messzi zabos vödörbe markoltam rendesen bele és tartottam oda, egyenesen a lovacskám elé.

- Nesze, öregfiú... megérdemled. - mosolyogtam ahogy egy percig sem teketóriázva elkezdte kezemből befalni a zabot, és én minden egyes pillanatot szemmel követtem. Nem tudom mi kötött ennyire a lovakhoz. Már kiskoromban is nagyon szerettem őket, pedig akkor még nagyok voltak, sőt, hatalmasak! Én mégis folyton körülöttük ténykedtem. Beszéltem hozzájuk, élveztem ahogy a lélegzetük fújja a hajamat, és egyáltalán imádtam megérinteni őket. A testük melegét... az erős, izmos rángásokat... és egyáltalán a tényt ahogyan reagálnak a kedvességre. Tündérek! Igen, azok voltak ők nekem, álmomban... és aztán ébren, és ahogy egyre csak nőttem, nagyobbacska lettem, az egész lassan a szenvedélyemmé vált.

Egy rövid időre elkalandozott a figyelmem, de aztán arra kaptam észbe, hogy Alex szalmát vesz a kezébe, és mintha tanulta volna, olyan ütemben kezdi dörzsölgeti a ló oldalát. Azt hiszem ez volt a második alkalom amikor elmosolyodtam.

- Tetszel neki. - mosolyogtam szélesen, de egy tapodtat sem mozdultam a helyemről. Nem lesz baj. Éreztem.

- Mondjuk most!? - kérdeztem, vagy inkább állítottam átszellemülve és nem is tudom kezem mikor nyitotta önmagától a boksz falát és ujjaim belefűzve a orrszíjba lassan húzni kezdtem. - Fogd csak meg... ne félj tőle. - magyaráztam, de közben mindvégig Belfegort figyeltem ahogy a hatalmas állat engedelmeskedve a gyengéd húzóerőnek, hangosan felkoppanó patákkal lassan kilépked utánam a boxból. - Fűzd az ujjad a szíjak alá, a pofáján és óvatosan vezesd előre. - beszéltem még mindig igéző hangon, és csak mikor félúton voltam, éppen előtte, akkor pillantottam rá egy bátorító mosoly kíséretében.

Tárgy: Re: Lóistállók és Csűr Csüt. Szept. 13, 2012 4:06 pm

Először meglepett, amikor rájöttem, hogy a szavak nekem szólnak. Már egészen hozzászoktam, hogy a lovakhoz beszél. Most viszont gondolkodás nélkül húzódott mosolyra a szám. Hát persze, hogy figyelt attól, mert nem nézett erre! Örültem, hogy így történt. Legalább ha valami olyat tettem volna, amit nem kell, szólt volna. Megnyugtató.
- Azt hiszem, a suttogás még nem menne. Maximum a te füledbe – lett még szélesebb a mosolyom egy pillanat erejéig.
Most volt az a pillanat, hogy nem érdekelt a lovaglás meg a helyszín, csak az ő tekintetét akartam látni. Ekkor éreztem meg Leila fejét az arcomnál. Azonnal elfordítottam a tekintetem, de a mosolyom megmaradt. Fogalmam sincs honnan tudtam az apró mozdulat jelentését, de tudtam. Tudtam, hogy máris hiányolja a simogatást. Nyúltam a szalmáért és újra végigsimult rajta a kezem. Először a nyakánál, de a végén a szalmával már eljutottam az oldaláig is. Még csak ekkor tudatosult bennem, hogy hozzám képest túl magas a ló, de már nem tartottam a dologtól. Most már minél hamarabb meg akartam tudni, megy-e ez az egész lovaglás dolog nekem vagy elbénázom az egészet.
- Mikor visszük ki őket? – kérdeztem rá fél perc gondolkodás után.

Tárgy: Re: Lóistállók és Csűr Hétf. Szept. 10, 2012 2:48 pm

Hogy nagyon el voltam e foglalva Belfegorral, vagy csak szándékosan nem néztem oda ahogy nyitja a box ajtaját, azt nem tudom. Illetve... de, tudom. Titkon megmosolyogtatott, mégsem léptem közbe. A legjobb... kezdet... - mondogattam fejben, és belül a lelkem őrülten vigyorgott.

- Khm.. szereti ha egy kis szalmával megdörzsölgetik az oldalát.... - beszéltem hangosan az orrom alatt, de még mindig Belfegor simogatásával voltam elfoglalva. Kellett ám az álca... Viszont azután már képtelen voltam visszafogni a mosolygásomat. - És ha kedvesen suttogsz a fülébe azt is nagyon kedveli. - váltott a mosolygásom boldog vigyorba ahogy ő is felém nézett és én is a szemeibe néztem. Tudtam, hogy most már nem lesz probléma. Hogy honnan? Egyszerűen a zsigereimben éreztem...

Tárgy: Re: Lóistállók és Csűr Vas. Szept. 09, 2012 7:30 pm

Most már megállás nélkül mosoly volt az arcomon. Részben azért, mert nyugodt voltam, nem tartottam attól, hogy mi lesz ezután. Részben pedig azért, mert tetszett, ahogy a lóhoz beszélt. Nem sokszor láttam még ilyennek, de már most imádtam ezt a viselkedését. Egy pillanatra megakadt a kezem a simogatás közben, amikor hallottam a hátunk mögül a kopogást és láttam, hogy Graham fordul, de hamar rájöttem, hogy nincs baj. Újra megindult a kezem, most már sokkal bátrabban, miközben a félig hátrafordulva figyeltem. Ekkor jöttem rá, hogy el tudnák itt akár egy egész napot tölteni. Ülni valahol a fal mellett és nézni őt, ahogy a lovakhoz beszél. Annyira... megnyugtató és jó lenne.
De ez már nem valószínű, hogy meg fog történni - emlékeztetett egy undok hang a fejemben. Én mégsem akartam foglalkozni vele. Még megtörténhet! Miután hivatalos lesz minden közöttünk és visszajövök ide pár órára... És ennyivel le is zártam ezt a saját magammal folytatott beszélgetést. Totál zakkantnak éreztem magam, de a szerelem számlájára írtam. Mint minden nem megszokott dolgot mostanában.
A következő cselekedet is valószínűleg ebbe a kategóriába tartozott, mert amíg ő a másik lóval volt elfoglalva én megfejtettem, hogy hogy kell kinyitni a boksz ajtaját és egy pillanat múlva már bent is voltam közvetlenül Leila oldalánál. Szinte azonnal mozgolódni kezdett, mire megfordult a fejemben, hogy valami olyat tettem, amit talán nem kellett volna, de pár simogatás után minden pont olyan nyugodt volt, mint amikor még kint álltam. A mosoly visszatért az arcomra annyi különbséggel, hogy már ki akartam vinni. Egyre merészebb lettem és kíváncsibb.

Tárgy: Re: Lóistállók és Csűr Vas. Szept. 09, 2012 5:15 pm

Hangosan nevettem fel. Mint egy igazi kisgyerek, aki először kiskutyát lát! Persze nem kinevettem, eszemben sem volt, inkább valami boldogságféle volt ami átjárta a testemet.

- Én megmondtam... - kacsintottam rá viccesen és ahogy a keze lassan indult el, simogatóan a ló nyakán én homlokommal a ló homlokának támaszkodtam. - Ugye, te szépség!? - Nem utálsz te senkit sem. - gügyögtem mint egy gyereknek. - Te vagy a világon a legtökéletesebb lovacska, a legjobb és legszelídebb. - kezdtem el simogatni az állcsontját, mire hatalmas prüszkölés jött a háttérből.

- Jól van, csak utánad! - nevettem fel újra, hátrafordulva, ahogy a hátam mögül hallottam a másik bokszból zengő rúgkapálást. A box kemény padlózatát kongatta, nemtetszése jeléül a patájával.

- Most nézz rá! - nevettem fel újra ahogy hozzá léptem - Azt a féltékeny mindenedet! - simogattam meg már Belfegor fejét is keményen megpaskolva.

Tárgy: Re: Lóistállók és Csűr Szomb. Szept. 08, 2012 9:06 am

Hogy honnan veszem? Ha én azt tudnám! Semmit sem értettem a ló viselkedéséből, és egyáltalán nem voltam nyugodtabb, mint amikor még az ajtóban álltam, hiába szorongattam magam mellett a kezet. Mégsem akartam megfutamodni. És nem csak az ígéretem volt, ami visszatartott. Valamiért volt egy olyan érzésem, hogy ez fontos neki. Úgyhogy, amikor éreztem, hogy nem szabad akaratomból, de mozdul a kezem, nem ellenkeztem. Nem húztam vissza, nem állítottam meg. Csak léptem egyet előre, végig magamat biztatva... és a következő pillanatban már ott is volt a kezem. Még az sem tűnt fel, hogy az utolsó pár mozdulatnál kihúztam a kezem az övéből. Teljesen egyedül tettem a ló nyakára a kezem és... nem történt semmi különös.
Ettől függetlenül még vigyáztam. Nagyon-nagyon lassan indult meg a kezem. Csak egy pár centiméterrel arrébb, majd vissza... és újra. Az ég világon, semmi katasztrofális nem történt! Persze mozgolódott a ló... vagyis Leila, de nem úgy tűnt, mintha rossz néven vette volna, hogy ott a kezem.
Nagy mosollyal fordítottam a fejem hátra és néztem egyenesen az ismerős tekintetbe.
- Úgy tűnik, mégsem utál - jegyeztem meg csendben, de azért nem cseppnyi csodálkozással a hangomban. Így visszagondolva azt sem tudtam, honnan vettem, hogy ez csak rosszul sülhet el, de mégis biztos voltam benne. Jó érzés, hogy tévedtem.

Tárgy: Re: Lóistállók és Csűr Szomb. Szept. 08, 2012 1:05 am

Nehezemre esett visszafogni a vigyorgásomat azon amit művel. Hazudok! Ha tehetem, szakadok a nevetéstől, de mégsem szabad kinevetnem, ezért próbáltam elfojtani a feltörő rángásokat. Egy cseppnyi komolyságot! - intettem rendre magam, és kívülről némileg sikerülhetett, legalábbis nem úgy tűnt a reakcióiból mintha vérig sértődne. Nem, sokkal inkább kapott a kezem után, de mégis megtartotta azt a bizonyos három lépés távot.

Néma csönd. Se előre, se hátra. Már épp azon voltam, hogy majd én megtöröm azt a csendet, mikor nagy nehezen csak megszólalt méregetve a lovat.

- Ezt meg honnan veszed!?? - nevettem fel halkan - Meg kéne érintened... - szorítottam rá kissé a kezére, csak hogy a magaménak tudjam, és lassan.. nagyon lassan közelítettem vele a ló nyaka felé. Menekülési út? Nem kényszerítem én semmire. De ha akar tudja csak egy szavába kerül vagy egyetlen mozdulat és.. vége. - Adj neki csak egyetlen esélyt... - vált már egész suttogóvá a hangom, de nem a ló megnyugtatására hajaztam. Hisz nem volt ideges.. nem, inkább talán ő volt az, akit nyugtatgatni akartam. Teljesen... ellazítani. És ahogy a tarkója lassan... elhaladt előttem, ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy a nyakába csókoljak. Mégsem tettem meg. Túl... veszélyes...

Tárgy: Re: Lóistállók és Csűr Pént. Szept. 07, 2012 10:20 pm

Rendje és módja szerint lecövekeltem a csűr bejáratánál. Onnan is bőven látni lehetett, hogy mi történik bent. Ráadásul a hangok is tökéletesen elszűrődtek odáig. Más esetben biztos mosolyt csalt volna az arcomra, ahogy a lóhoz beszél, de most nem. Csak álltam az ajtóban, tartva a távolságot. Nem akaródzott beljebb menni. Még akkor sem igazán, amikor láttam a felém nyúló kezet. A nyitott tenyér egyértelműen csalogató volt - valami biztos és ismerős pont a nagy újdonság előtt -, de a tekintetem mégis újra a lóra vándorolt... majd vissza.
Végül bármilyen nehéz is volt, megembereltem magam. Jobban belegondolva még most fel sem kell rá ülnöm! Maradhatok a biztos talajon. Csak meg kell tegyem azt a pár lépést előre... - mondtam magamban és ezzel egy időben már cselekedtem is. Magamban számoltam, hányszor tettem egymás elé a lábaimat, mígnem úgy kaptam Graham keze után, mintha csak ez akadályozgatná meg, hogy hasra essek.
Nem akartam nevetségessé tenni magam - legalábbis ennél jobban -, úgyhogy hosszúnak tűnő pillanatokig nem szóltam egy árva szót sem. A lovat néztem és próbáltam megállapítani, hogy vajon ő is annyira tart-e az elkövetkező percektől, mint én. De valahogy nem sikerült rájönnöm. Nekem sem a mozgolódása, se semmi más nem árult el ilyeneket.
- Nem hiszem, hogy kedvel... - mondtam ki hangosan is a gondolatomat, fél szemmel oldalra sandítva Grahamre.

Tárgy: Re: Lóistállók és Csűr Pént. Szept. 07, 2012 9:58 pm

(Graham szobája)

Még mindig vigyorogtam fű alatt ahogy még az utolsó szabad pillanatot is kihasználva megcsókolt. Megközelítve azonban a lépcső tetejét, már rendeztem az ábrázatomat és leszaladva a lépcsőn nyomomban vele, egy röpke csók végezte anyám homlokán. Így nem kérdezősködött. Régi "lerázó" technika ha nem akarok beszélni előtte.

Útban lefelé a csűr felé, jól esett volna csak úgy önkéntelen megfogni Alex kezét, az ujjai közé fűzni az ujjaimat, pont úgy, mint az erdőben, de mégsem tehettem. De sebaj.. ha minden jól megy, már csak néhány nap, és.. - forgattam át a fejemben, újra nagyot nyelve, de aztán megérkeztünk a csűr bejáratához, és ez máris átformálta a gondolataimat. Előre mentem.

- Ő itt Leia. - lépkedtem oda az egyik box elé, és a régi jó kislány azonnal megismerve, üdvözlő prüszköléssel dugta ki a fejét.

- Hát szia kislány... - nevettem megsimogatva az orrát - Hogy vagy te szépség... - mosolyogtam még mindig, hát még akkor amikor hevesen bólogatni kezdett. - Ne félj tőle... csak örül nekem... - néztem vissza Alex felé, aki még rendesen tartotta a tisztes, számára gondolom a kényelmesebb, biztos távot. - Gyere csak ide... gyere.. - nyújtottam a kezem a keze felé - Nézd meg milyen puha... - mosolyogtam még mindig a szemébe nézve, hátha rá tudom venni egy kis barátkozásra - Nem harap! - vigyorodtam el teljesen, talán nem túl tisztességesen, de nekem egy farmergyereknek szórakoztató volt látni azt a feszült, vonakodó tartást, amivé a gerince formálódott a ló közelében.

Tárgy: Lóistállók és Csűr Szomb. Júl. 14, 2012 3:30 pm

Lóistállók és Csűr

**Ajánlott tartalom**