Mielőtt bármit is mondhattam volna, ő már eltűnt a fürdőben, én pedig beletemetkeztem az egyik, a polcról leemelt könyvbe. Alig telt el pár perc, én pedig alig olvastam pár oldalt, ő már meg is jelent a nappaliban. Egy szál törölközőben. Hm... gondolom nem vitt be magával ruhát, bár ezt bármikor máskor elfelejthetné. Kihívó tekintettel mértem őt végig, majd a tekintetem megállapodott az ő szemeiben.
- Csupán azt kérdeztem, hogy volna-e kedved felavatni az ágyamat - jelent meg kaján mosoly az arcomon. Persze, eredetileg a könyvekről akartam kérdezgetni, de most valahogy elment a kedvem a könyvektől. Máshoz viszont pont megjött, és azt hiszem, ezt le sem tagadhattam volna, ha akarom, akkor sem. A tekintetem szüntelenül visszatévedt a törölközőre, ami alatt minden bizonnyal nem volt semmi egyéb. - Persze csak ha nem vagy fáradt - tettem hozzá egy kicsit zavartabban. Nem akarom, hogy tolakodónak nézzen. Ha esetleg fordított lenne a helyzetünk, akkor sem, mert nem szeretek olyan lenni.

- Megnyugodhatsz, nem vagyok hisztis - vigyorogtam, mint a vadalma. Különben tényleg nem... Néha vannak azért elég durva elborulásaim, de valahogy megtanultam, hogy néha sokkal célszerűbb nem hangos, toporzékolós hisztit választanom, hanem a csendes, meghunyászkodós, "gyilkos" fajtát. Na igen, de egyelőre még nem igazán érdemelte ezt ki, és bízom benne, hogy nem is fogja. - Különben én is örülök, hogy itt lehetek - tettem még hozzá egy jóval szelídebb, de őszinte mosoly kíséretében.
Aztán közelebb lépett hozzám, és úgy jegyezte meg, hogy azt fogdosok rajta, amit akarok. Meglehetősen csábító ajánlat, és már be is akartam váltani, amikor váratlanul el is hátrált tőlem, azzal az indokkal, hogy fürdeni akar. Hát jó, ez végülis érthető...
- Menj csak, addig majd elnyújtózkodok, és olvasok egy könyvet... Aztán nem úszod ám meg a mumusirtást sem! - vetettem még oda, mielőtt ígéretemhez híven oda nem sétáltam a kanapéhoz, hogy elnyújtózkodjak rajta. Azért még ki kellett gondolnom, mit olvasok... Volt egypár könyvem, de azért úgy látom, neki is van pár. Ez persze nem feltétlenül jár együtt azzal, hogy sokat olvas, de általában azért az emberek többsége szokott néha, legalábbis az én belátásom szerint - Neked melyik a kedvenc könyved? - érdeklődtem, mielőtt ténylegesen elvonult volna.

Csak vigyorogtam a szavaira. Kóstolgat? Igen, meglehet, mégsem mondhattam egy szóval se, hogy ne élvezném a helyzetet.

- Hogy örülök e? Hmmmm... majd kérdezd ezt meg egy hét múlva! Ha fel alá fogsz itt szaladgálni hisztisen sikítozva lehet hogy akkor majd valami teljesen mást mondok. – nevettem el az egészet, hisz csak viccnek szántam, nem élesen, de reméltem, hogy az eddigiek alapján annyira már ismerem, hogy nem fog megorrolni emiatt. Vagy legalábbis.. reménykedtem benne. - De igen... - vigyorogtam még mindig - Örülök neked.. - szorítottam össze az ujjaimat, mert valahogy elkapott az az érzés, hogy magamhoz húzzam és egy csókot nyomjak a homlokára. Ki érti ezt..!??
A következő szavak viszont.. egészen másfelé terelték a figyelmemet.

- Hát... nem igazán vagyok jártas ebben. - mosolyogtam még mindig, de aztán valahogy minden az egyik pillanatról a másikra változott meg - De igazából.. azt fogdosol rajtam amit csak akarsz... - léptem most én közelebb, és nem is tudom, nem terveztem, az egész csak valahogy automatikusan jelent meg a fejemben, a testem meg engedelmeskedve neki nézett le a szemeibe, és igen, az előbb még azt mondtam fürdenem kéne, de most.. ahogy ott állt előttem, azzal a kislányos bájjal és kellemmel... egy pillanatra visszatartott levegővel megváltoztatta a döntésemet. Aaa... vérem döntését.

- De azt hiszem, jobb ha én most inkább megfürdök. - fújtam aztán visszavonulót ép ésszel, és engedve, hogy ő is hátrébb lépjen, már ha akar, én is megtéve egy lépést hátra, elfordultam a fürdőszoba felé.

- Hát, tetszhetsz te is - kacsintottam rá, miközben közelebb lépett hozzám. Hm... hát, a dolgot valóban érthetem rá is. Bár teljes mértékben tisztában vagyok vele, hogy szinte megőrjítem őt, ahogy időnként szándékosan csábítóan illegetem magamat előtte, azért ehhez szükség van arra, hogy hatást gyakoroljon rám. - Ezek szerint örülsz, hogy a lakótársad vagyok? - tettem hozzá közelebb én egy lépést. - Ezt örömmel hallom. Mármint hogy munkára ösztönöztelek téged - kacsintottam rá ismét. A következő válaszára meg már el is röhögtem magamat, ahogy elképzeltem, hogy az ágy alá mászik, és mumust kezd el vizsgálgatni. Vicces és egyben halál jópofa jelenet lesz...
- Nekem tökéletesen megfelel, amennyiben megfoghatom a lábadat. Tudod, a mumusok előszeretettel húzzák le az embereket a titkos üregeikbe - vettem fel erőltetetten komoly ábrázatot, mintha valóban elhinném, hogy léteznek mumusok. Hát persze hogy nem, de attól függetlenül szeretek hülyeségekről beszélni, persze csak mértékkel.

- Persze, mi más!? – nevettem fel halkan, mikor tovább folytatva félreállt az ajtóból. – Igen, látom. Teljesen más. – mosolyogtam, ahogy a fürdőszobaajtót elengedve, inkább közelebb léptem, hogy lemustrálhassam. – Kár, hogy nem szántam rá magamat előbb. – bámultam csak a gyenge színű falakat, elképzelve mennyi ideje is állt már itt az a sok… kacat, a plafonig emelkedve. – Vagyis annyira nem kár, mert akkor nem lett volna szabad helyem. – vigyorodtam rá megint. – Szín tekintetében viszont örülök. Reméltem, hogy megfelelő lesz. – vándorolt vissza a tekintetem a falakra, csak lopva ellenőrizve az ajtót szegélyező falon, hogy tényleg megszáradt e minden. Tökéletes! Ekkor csapta csak meg a fülemet a következő kérdés, amire a szemeibe nézve megint vigyorognom kellett.

- Nem, az még nem történt meg. – vigyorogtam tovább. – De tudod mit? Gyorsban letussolok, aztán feltesszük a helyére a betétet és amíg te kipróbálod én tüzetesen átvizsgálom az ágy alját. Na, mit szólsz? – emeltem meg hasonlóképpen vicceskedve a szemöldökömet, de… ajjj, de elkaptam volna csak, hogy a szájára nyomjak egy csókot! Nyugi Josh… nyugi… Ne kapkodd el…

Mikor kiléptem a nappaliba, Josh már ott volt, és szemmel láthatóan fürödni indult. Legalábbis erről árulkodott, hogy félmeztelenül fogta a fürdőszoba kilincsét, aztán visszalépett az érkezésemre. Legalább... remélem, hogy nem fog minden áldott nap félmeztelenül járkálni, mert még a végén... elszabadulnának az indulataim.
- Mármint a szobám? Csodás lett, bár a holmijaim nélkül üvöltött róla a lakatlanság. Most meg... Nézd csak meg! - jelent meg egy vigyor az arcomon. Már csak a matracot kéne berakni, ami ott árválkodott a folyosó sarkában, és... egész kényelmes kis szobám lett. - Tetszik a színe. Halvány és semleges - magyaráztam. Nem szerettem a túl rikító színeket, mert épp elég rikító tudok lenni én is. - Leellenőrizted, hogy vannak-e mumusok az ágyam alatt? - kérdeztem, felvéve a viccelődős arcomat.

(Allen Coffe)

Magamhoz képest viszonylag halkan trappoltam fel a lépcsőn, nem is tudom miért, talán csak a tény, hogy vendégem van… mit vendégem? Bentlakóm! Fura lesz megszokni a helyzetet, bár ha minden este ilyen kellemes lesz… – sóhajtottam egyet belépve az ajtón és félúton húzva már le magamról a pólót, céloztam meg a fürdőszobát. Üres volt, és egy fürdés nekem sem fog megártani. Ekkor hallottam a hátam mögül az ajtó nyílását. Automatikusan kaptam oda a fejem, és mikor megláttam ellenőrizetlen széles mosoly csúszott szét az arcomon.

- Na!? Hogy tetszik? – kérdeztem kezemben a fürdőszoba kilincsét markolva mégsem léptem be. Még vártam a válaszokat. Azt hiszem.