Diana & Niah

Lassú mosoly csúszott szét az arcomon. Nem tudom miért.. csak megszokás. Megint a megszokások.. - mosolyogtam ekkor már a saját gondolataimon, de mindig is szerettem mosolyogni. Már rég megtanultam, hogy egy mosoly magával vonzza a másikat, ahogy az emberek is kedvesek, ha ugyanezt látják a te szemedben. Az esetek többségében..
Ekkor hallottam csak meg a szavait, pontosabban gondolkoztam el róla, ha most előállnék a történettel, miszerint.. szellemek.. na meg késeket dobáló átsuhanó árnyak... valami gonosz az erdőben... na és egy lány.. Egy lány aki mindezeknek nem csak fül hanem szemtanúja is.. Nem. Ezt nem adhatom így elő. Ismertem az embereket. Pontosabban már elég sokkal találkoztam és kiismertem őket. Jól tudom hogyan reagálnak az általuk nem értelmezhető dolgokra.

- Igazából.. nem volt semmi különös.. - dörzsöltem össze kissé zavartan magam előtt a kezeimet. Hogy hazudtam? Nem, nem igazán. Fogalmazzunk úgy, hogy nem osztottam meg minden tapasztalatot és ismérvet. De volt itt még valami.. - Pontosabban találkoztam két lánnyal a parkban. Elég.. furák voltak.. - szűkítettem kevéssé a szemeimet - De ez nem is lényeges. - intettem a kezemmel elodázva a dolgot és lassan feltoltam magam az ágyról.

- Viszont azt hiszem éhes vagyok... - jött a hirtelen megnyilvánulás valahol a gyomortájék felől, ráadásul hangosan - Nem lenne kedved.. - akadt félbe a mondat már szemben vele és egyik szemöldököm kérdő megemelésével - Már ha nincs más programod. - próbáltam valahogy kilesni a háta mögé, nem is tudom mit kerestem. Talán Adamet? Igen, meglehet. Emlékeztem még hogy hogy nézett rám. Ééén.. nem szeretnék senkiben sem félelmet kelteni. Akármilyen jellegű is az a félelem.

Diana & Niah

Elheveredtem az ágyon, csak úgy ruhástul, és a fejem alá emelve a karjaimat bámultam a plafont. De nem is igazán volt semmi ami érdekelt benne, sokkal inkább a fejemben jártam. A lányon... Alexen és a szellemen.. a Farkason... a Bölényen és a Nagy Medvén... Azt mondta mindezeket látta előttem, és ez hihetetlen tudattal töltött el. Jól ismertem a törzsemet.. A legendákat, a többi törzset, de soha-senki nem volt még ezelőtt aki nem csak hogy érezte, de látta is volna a szellemeket.
Elszállingózó révedezéseimből egy hang vert fel. Ajtócsapódás ha minden igaz, és ekkor fordult csak megszokásból oldalra a szemem. Megszokás.. Butaság, hisz nagyon ritkán volt részem ilyenben, elfogadtak.. befogadtak.. puha ágyat biztosítottak nekem, és bár ezeddig mindig a Farkasszellem vezetett, ez új helyzet volt. Nem igazán tudtam, hogy mitévő legyek...

Hangos, már-már trappoló léptek fel a lépcsőn, de lehet csak az én fülem túlontúl kiélezett, de felültem az ágyon. Egyenesen a szélére, és figyeltem. Nem akartam megzavarni semmit se, pontosabban.. senkit se akartam zavarni, ezért csak vártam. Vagy, hogy az egész elcsendesedjen, vagy hogy valami.. szóval hát valami történjen. Ekkor nyílott csak az ajtó halkan megnyikordulva és én lassan emeltem oda a fejem.

- Szia... - mosolyodtam el szelíden, de még mindig nem mozdulva az ágyszélről. - Remélem nem baj, hogy.. beengedtem magam.. - kezdtem valami véletlenszerű zavart hebegésbe, mert igaz, hogy ő adta a kulcsokat, de mégis...