(Conor szobája)

Egy pár órát biztos el áztattam magam, de mint mindig, most se érdekelt. Nem volt senki aki hajtott, szállítmányt nem vártam, az alja munkát elvégezték a kis- piszkos kis dílerek, én meg... csak lógattam a lábam. Mára is ki kell találni valami jó programot, valamit ami jóóó messzire visz innen, bár most, hogy nincs kocsi... - mozgattam meg kiemelve a vízből a kezemet, ami halk csöppenésekkel visszhangzott a fürdőben. De még idejében leálltam. Nem voltam hajlandó tovább gondolni. Még egy- két ilyen kellemes éjszaka... és vége is az egésznek. Elfelejtem. - vigyorogtam fel hátradöntve, koppanva a fejem a kád oldalán, és ja, volt egy részem ami nem hitt benne, de mocskosul akartam. És ha én valamit akarok ugye....

A gyomrom egyre hangosabb, ezért jutottam arra a következtetésre, hogy ideje zabbantanom valamit. Eff? Egy ideig eljátszadoztam a gondolattal, hogy bekopogok, de aztán letettem róla. Hadd aludjon. Majdcsak összefutunk egyszer... HA! egyáltalán nem lépett le valami kanhoz az este. Hisz arra a nagy robajra biztos előbújt volna...

Kivágtam a hűtőből a tejet, a kakaót, - a kedvencemet - és mellé a többi szükséges cuccot. Viszont... nyomasztó volt a csend, ezért belőttem a rádiót, ami hangosan üvöltött fel. Ennyit arról, hogy nem zavarom Eff-et! Ezért inkább halkabbra vettem. Ekkor jött a hírek. Soha nem érdekelt, hogy a sok-mocskos kis féreg hogy öli egymást, vagy a nyavalygásokat, hogy itt történt katasztrófa.. ott haltak meg mittudoménmennyien, kit érdekel!? Lehet ők a szerencsésebbek. - fintorogtam a gondolatra, mégsem kapcsoltam el. Talán csak lusta voltam. Vagy talán csak még mindig élt bennem a remény, hogy apámék, ha már szarnak ránk, legalább a rádióból megtudok valami híreket. Már lassan kenegettem a kenyeremet, amikor megakadt valamin a fülem. Egy név. Először csak meglepett - ugye ezt a nevet kívántam legalább a hátam közepére - de aztán ahogy tovább folytatták, megállt minden mozdulat és a szívem hevesen dobogni kezdett...

"A közkedvelt új popcsillag, Summer Cataleno, a pornóbotrány utáni gyors és hirtelen eltűnése után egy washingtoni kisvárosban tűnt fel, nem is kis riadalmat okozva rajongói körében. A már ismeretesen beteg szépség, négy korábbi szívleállást követően produkálta az ötödiket, és az orvosok még mindig tehetetlenek. Az énekesre egy parkban, vélhetően futás közben találtak rá, és csak a gyors segítségnyújtásnak köszönhetően menekült meg újra az élete. Most, beláthatatlan ideig a helyi kórház vendégszeretetét élvezi, de ki tudja meddig!?? Kislány-kislány, miért nem vigyázol jobban magadra?.... Most pedig további híreink következnek...."

Lefagytam. Azt hiszem, legalábbis nem tűnt fel, hogy levegőt veszek, a szívem veszettül ütötte a fülemet, én meg csak ültem ott, a késsel a kezemben, a másikban a vajas kenyér, és... Valamikor akkor ébredhettem amikor a kenyér toccsanó puffanással esett a földre. Hogy érdekelt? NEM! Most rohadtul nem érdekelt, csak az az egy ami kezdte életre hívni az eszemet. Hirtelen pattantam fel a székről, fogalmam se volt mit teszek, egyszerűen csak.. mentem! A kezem azonnal a komódon a kulcsokat kereste, de.. nem volt ott, hát persze! TELEFON! Gyomorból tárcsáztam a számot, amíg végre valaki jelentkezett....

- Larry! Azonnal küldj ide egy kocsit sofőrrel! MOST! - üvöltöttem már hangosan - Kérlek... - tettem hozzá önkéntelenül, és ha nem vagyok épp sík ideg ezen még lehet meg is hökkenek - Baj van! - vágtam rá azonnal és lecsaptam a telefont. Nem voltam képes most beszélni, még ha esetleg vissza is kérdezett, nem hallottam. Csak mint valami őrült, járkálni kezdtem. Fel és le... fel és le... - az idő túúúl lassan telt a szívem a torkomban dobogott, és képtelen voltam lenyelni az érzéseket. Aztán hirtelen duda! Vagy nagyon gyors volt, vagy én vesztettem el az időérzékemet, de ez most a legkevésbé sem érdekelt. Csak kivágtam az ajtót, bevágódtam a kocsi hátsó ülésére és elkiabáltam magam.

- Húzzon a kórházba! De kurva gyorsan! - és már csak a kerekek csikorgását hallottam.

(Kórház)

(A ház előtt)

Hogy mi volt az első gondolat? Szabadulnom kell! Most! Azonnal! És ahogy az ajtó hangosan vágódott be a hátam mögött, a szemem kapásból a már megszokott telefonra tévedt.

- Helló! Itt Christian. Küldj két lányt! AZONNAL! De készségeset. – fűztem még hozzá a miheztartás végett, nem volt kedvem most egy nyávogó szukával bajlódni – És George! Bírja a keményet! – szóltam még oda mélyre szívva a füstöt a tüdőmben majd lassan engedtem ki. Igen. Ez lesz most a legjobb. Levezetni a feszültséget. – győztem meg saját magam. Akkor majd jobb lesz. Egyszerűbb...

Felpillantottam az emeletre. Eff szobája felől egy mukk se hallatszott. Vagy kidőlt, vagy... kidőlt. - fintorogtam el, de most ahhoz sem volt kedvem. Látni őt... kiütve. Az orrom elé emeltem a kezemet, megmozgatva párszor a szúró, ropogó csontokat, de még ez se érdekelt. SEMMI! Az ég világon. Ezért is döntöttem egyet és inkább megcéloztam a lépcsőt. Ideje lesz belazítani amíg a ribancok ideérnek...

(Conor szobája)

- Helyes válasz. - mosolyogtam el a könnyen jött győzelmen. Talán... Túl könnyen jött. Meglepően könnyen? MI az hogy! De nem is filóztam ezen tovább, a következő lépésen gondolkodtam. Conor keze vérzik. Ergo; kell valami rongy. Vissza léptem egy pillanatra a konyhába, otthagyva Conort, és az első szembe jövő rongyot, konyharuhát felkaptam, enyhén bevizeztem, és vissza is tértem.
- Ezt csavard a kezedre! - utasítottam, majd el is indultam ki a házból - Azt hiszem, megint én vezetek! - mosolyogtam vissza.
/A ház előtt/

Megint sikerült neki! A kibaszott jó kurva élet, megint sikerült elkapnia a szemeimet, és én megint határozatlannak éreztem magam, ahogy elém lépett. Valami ott belül vagy ezerrel csapkodta a fejemet, hogy Hé! Te baromállat! Térj már észre... Fenn van az a mennyei fehér por! Betolod és onnan minden rendben lesz. Mindenki tehet egy szívességet, akinek kedve van, kinyalhatja a seggemet, én szarok rá. Szarok mindenre! Én csak lebegek és... Valami mégsem engedett. Talán a keze, ahogy megfogta az ép csuklómat, de mégsem éreztem. Miért nem érzem? Kurva adrenalin! Vagy hogy a jó életbe mondták múltkor a tv-ben és éreztem, hogy újra nyelek. Tudtam mit kéne tennem. Mégsem azt tettem... Csak határozatlanul bólintottam és... Onnan már vége(m) volt.

Tiltakozott, hát persze.
- Hát hogyne, jól leszel. - sóhajtottam, majd eszembe jutott, hogy vehetem rá - Annyit megérdemlek, hogy kussolsz, és engeded, hogy bevigyelek az ügyeletre! - néztem a szemébe. Ugyan már, ennek be kell jönnie.

Nagyot nyeltem. Egy pillanatra megtorpantott az elhatározás, fel... fel kell mennem. Akkor minden rendben lesz! Ott van még... két adag biztosan. - nyeltem megint, mert éreztem kiszáradt a szám. Mintha kibaszott homokot kéne köpnöm!

- Nem... nincs bajom... - higgadt vissza a hangom, és kihúztam a kezéből a kezemet. - Nem lesz. - helyesbítettem és kitépve a szeméből a szemem elindultam a lépcső felé. Hogy szégyeltem a pofámat? Ja. Úgy is mondhatjuk. De mi a jóóó kurva istenért!!?

/Konyha/
Kiviharzottam a nappaliból, de hogy mit is csinálok épp, arról fogalmam sincs. El kell mennem, igaz? Vagyis, ez a megfelelő eljárás. Ahh, t*köm tudja már! Majd magam mögött hallottam Conort, igen, észhez tért. Vagyis... Az a dörömbölés amit még a konyhából hallottam.. Valami nekicsapódott a falnak? Visszafordultam, Conor követett, és nem épp a legrózsásabb helyzetében volt Ő sem. Bár jelen pillanatban ez rohadtul nem érdekelt. Nem úgy, mint a keze.
- Az a minimum, hogy sajnálod! - mondtam, mikor visszafordultam, de megláttam a kezét - Te jó ég, mi a fenét csináltál?! - siettem oda hozzá - Te idióta! - vágtam a képébe, és felemeltem vérző kezét, hogy megnézhessem - Istenem, te nem vagy normális. - szentségeltem, akármennyire is már itt kellett volna hagynom, és már egyszer tudattam vele, hogy faszfej - Úgy utálom, hogy nem tudok rád úgy istenigazából haragudni! - néztem fel a szemébe.

Conor követte Effyt, és így volt időm körbetekinteni a lakásban. Szép ház volt. Rendkívül tágas, és világos. Bár persze, nem most, a sötét éjszakában, de nappal biztosan gyönyörű, mikor a napfényben úszik. Meglepő módon, még növények is vannak. Valahogy, nem tudom elképzelni Conort egy locsolóval a kezében. A gondolatra egyből mosolyra húzódott a szám.
/Konyha/

Effy, Conor

and Summer

Ahogy közelebb lépkedtema whisky illata egyből bekúszott az orromba. Nem vagyok alkesz, mielőtt még bárki is ezt gondolná, szimplán jó az orrom. Még... még nem szívtam bele túl sok anyagot. Na jó, hát ez sem túl pozitív, de maga az egész helyzet nem volt az. Kicsit... szürreális volt. De tényleg. Mondjuk ez elég poénos pont az én számból... az egész életem az, szóval már nem is kéne meglepődnöm semmin, ami nem megszokott. Tulajdonképpen mi is a megszokott? Na jó, hagyjuk, ebbe belezavarodok...

A lány is köszönt, én meg csak biccentettem és úgy láttam jobbnak, ha betessékelem magam a konyhába, és nem kérdezősködök, mi is folyik itt. Nem biztos, hogy akarom én azt tudni. Így inkább elkezdtem a melegszendvicsekkel piszmogni. Ha már itt vagyok, csinálok egyet magamnak is - gondoltam. De ekkor megjelent a bratyesz.

[Konyha]

Ahogy Eff kiviharzott a szobából, át a konyhába, Conor utána beszélt. Gondoltam, felesleges lenne a "vitába" beleszólnom, inkább csak csendesen elfoglaltam magamat a whiskymmel. De aztán valami megütötte a fülemet. Húgi?! Eff, mint húgi? Úristen, de nagy marha voltam! Igy már minden stimmel. Eff nem a barátnője, hanem a húga! Ő a legfontosabb számára, nem holmi barátnő.A felismeréstől, majdnem elnevettem magam. Basszus, de hülye voltam! Méghogy Conornak barátnője, pff! Hé, ez miért olyan vicces? Mármint, hogy hülye voltam. Neeem, nem az a vicces, hogy hülye voltam, hanem hogy Effyt Conor barátnőjének gondoltam. Mindegy, azért tartottam magam, ne nevessem el nagyon magam épp a családi beszélgetés közepette.

Zavarban volt? Zavarban volt. Effy??? - kattant a helyére a fejem, de csak néztem utána ahogy elviharzik és betelepül a konyhába. Utána menjek? Elég kockázatos. Ugrálnom talán még nem kéne. Aztán jött a legegyszerűbb gondolat. És a legcélravezetőbb.

- Ugyan már húgi, mi az isten bajod van már megint!!? - ráncoltam csak a kanapéról a szemeimet azt latolgatva menjek e. Ha nem válaszol, megint valami baja van. Ha baja van... hárpia. Hiányzik ez most nekem? Nem hiányzik nekem! Aztán mégis erőre kapott a testvéri szeretet, valahol ott mélyen, a drog alatt és lassan fellökve magam a díványról megindultam. Nehezen, de ment. Vagyis csak egyszer estem vissza.

(Konyha)

- Mi, én könnyelmű? - nevettem, és én is töltöttem magamnak a következő pohárral.

Vártam a kérdését, közben kortyolgattam az italom. Mi az, ilyen nehéz kitalálni egy kérdést? Mindegy is, aranyos volt. De mi? Istenem, hülyén érzem magam. Inkább lehúztam a whiskyt, és máris töltöttem a következőt. Na, így már nem vagyok lemaradásban. Deee, lehet, hogy nem kellene többet innom...pfff.

A csendet egy idegen női hang zavarta meg a lépcsőről. Egy pillanatra összerezzentem, majd felé kaptam a fejem. Ó te jó ég, hát ez csodálatos! Ő lenne Effy? Remek, és nem csak hogy akkor bukkan fel, mikor én is itt vagyok, de még nem is akármilyen csaj! Szép volt Summer, Conor már régen kitisztult, miért nem húztál el a picsába?! Örültem volna, hogy ha ez a pillanat sosem következik be.

- Öh, Heló! - mosolyogtam kedvesen, már amennyire a helyzetem bírta.

- Hm. Könnyelmű vagy. - motyogtam csak az orrom alatt, de mégis újra megtöltöttem a második poharat.
"Hogy csinálod, hogy ilyen gyönyörűen tudsz nézni?" Ez volt az első ami az eszembe jutott, de aztán mégsem beszéltem. Valami megakadályozott. Bírtam ezt a csajt. Túlságosan is. És volt ott valami ami folyamatosan kongatott a fejemben, hülye fejjel mégsem figyeltem eléggé. Talán mert a drog akadályozott. Vagy csak egyszerűen nem akartam odafigyelni. Egyszerűen jó volt vele. Ennyi. Különösen jó.

Nagyot sóhajtottam előre dőlve, útközben valahogy a második pohár is lecsúszott, és magam elé meredve járattam a fejemet. Nem az érdekelt, hogy mit kérdezzek, hanem az, hogy hogy leszek képes kimászni belőle. Aztán jött a joker...

- Effy? – kaptam fel a fejem a hangjára, valahogy útközben kiesett hogy került ide – Rendben vagy csillagom!? – mosolyogtam rá kedvesen, ha meglátom rá soha nem tudok nem mosolyogni. Pláne ha bennem még a Devil szele, meg két újabb pohár feltöltött whisky. Rácsapva az éjjelire. Egészségünkre!

[Effy szobája]

Effy, Conor

and Summer

Jól hallottam a szobám ajtajából, Conor tényleg itthon van. De mázlimra nincs egyedül, talán nem fog parádét rendezni... Ezekkel a gondolatokkal sunnyogtam le a lépcsőn. Enyhén voltam kómás, de ha csak belegondoltam abba, hogy aludjak, valahogy megborzongtam. Mindenesetre eltántoríthatatlanul tartottam lefelé, hogy legalább egy melegszendvicset csináljak annak a pasinak. Aztán hogy mit csinál vele utána, már nem érdekel, csak ne piszkáljon tovább. Na meg Willt se támadjon kedve piszkálni. Ahogy leértem, egy pillanatra mégis megszeppentem. Egy... csaj? És, hát... nem éppen megszokott légkörben... Mi folyik itt? - kérdeztem magamtól egy kicsit... kétségbeesve? Ma már nem lepődök meg semmin magammal kapcsolatban. Kész őrültekháza... talán tényleg ott lenne a helyem. Most komolyan... embereket hallucinálok, kik meghaltak. Röhej... csak sajnos igaz. Ahogy James bácsi is megénekelte... Sad but true.

- Öhm... heló... Beszélgessetek csak, nem akarok zavarni - mondtam rekedten. Valaha vissza jön még a hangom, most komolyan?!

- Sajnálom. - kuncogtam, majd el is vettem a whiskymet az asztalról és lehúztam, véletlenül se legyek lemaradásban.

- Oké, nem akarok nagyon faggatózónak tűnni, úgyhogy úgy a fair, ha most Te kérdezel! - sóhajtottam. Igen, belementem, de kizárólagosan azért, hogy többet tudjak meg róla! Nem szeretek magamról beszélni, de hát ki szeret? Biztos vagyok benne, hogy Ő sem szívesen beszél, de annak érdekében, hogy jobban megismerhessem, muszáj lesz.

- Csak nem életrajzot készülsz írni!? – beszéltem csak a whiskymnek, azzal elengedve azt a sárga színt, egyik pillanatról a másikra dobtam be. – Le vagy maradva. – pillantottam a dohányzón, peckesen meredező pohár felé, ami még mindig érintetlenül feszített a felszínen. Levettem a lábaimat és levágva az üres poharat, nem hagytam sokáig árván, megint teli töltöttem.

- Hogy hogy kerültem ide? – szorongattam még mindig a whiskys üveget – Repülő hozott, mint mindenki mást, aki nem e földrész szülötte. – sandítottam a szemeibe - Vagyis azt hiszem ez egyben válasz a következő kérdésre is. – mosolyogtam, várakozón az újabb üres pohárra. Csak lazán és ráérősen. Komolyan még én is képes vagyok meglepődni! A szemei még mindig ámulatbaejtően festettek.

Ő is kényelmesen elhelyezkedett, és várta a kérdéseimet. Hirtelen, egy sem jutott eszembe. Vagyis, túl sok, és nem is tudtam, mi lenne a legmegfelelőbb kèrdés.
- Öhh.... Hogy kerültél ide? Itt nőttél fel? - Tettem fel az első, talán legértelmesebb kérdést.

Nagyot sóhajtottam.

- Mire vagy kíváncsi!? - mondtam inkább mint kérdeztem, színültig töltve a poharakat, és felemelve a sajátomat, csak óvatosan, ki ne löttyenjen, kár lenne érte, feldobtam a két bakancsomat a dohányzóra. Otthon vagyok, vagy nem? Az illem meg soha nem érdekelt. Sose pazaroltam az időmet efféle szarságokra. Ha nem tetszik, majd beszól vagy elmegy. Persze azért bántam volna. Talán túlságosan is. Jó társaság. Ami ritka.

/ Ház előtt /

- Jó ötlet! - Mosolyogtam az üveg piára, és Conorral a nyomomban a kanapéhhoz mentem, majd leültem az egyik végébe.

- Nos, Conor, most eljött az idő! - Húztam fel mosolyogva az egyik lábamat - Többet kell megtudnom rólad! - Mosolyogtam, mintha épp egy társasjáték dobozát nyitnánk fel. - Gyerüünk, mondj valamit! - Mosolyogtam.

Ez nem lesz egy egyszerű menet, már az elején gondoltam, de ahogy újra és újra rákérdezett... éreztem,hogy úgyis muszáj leszek elmondani neki... legalább egy kis részletet,vagy valamit. Azonkívül, hogy... hogy Tate itt van. Aminek egyébként fogalmam sincs, hogy örüljek-e vagy ne. Hogy újra láthatom őt. Még ahogy most belegondoltam is könnybe lábadt a szemem. Persze mesterien kiűztem a gombócot meg mindent, hogy ne lásson semmit. Nem akartam Neki még több szart a nyakába akasztani.

- Én... - kezdtem volna bele, aztán valahogy megint elhallgattam. Valami... valami volt, ami zavart, míg rájöttem, hogy az, hogy igencsak nagy a csönd. Nem tudom, hol a bátyám. Nem, nem ez volt a gikszer, hanem, hogy bármikor betoppanhat és most semmi kedvem nem volt a bunkó stílusához és egy esetleges cirkuszhoz.

- Inkább menjünk föl... - ragadtam meg még meleg kakaómat é a kezét, na meg a dobozcigimet is fölnyaláboltam.

[Effy szobája]