Graham szobája

Tárgy: Re: Graham szobája Pént. Szept. 07, 2012 9:00 pm

Nem siettem a nadrágfelvételével. Akár azt is mondhatjuk, hogy kicsit húztam az időt. Sokáig viszont még így sem tartott, mire teljesen felöltözve álltam előtte. Furcsa volt. Úgy értem, nem az, hogy fel voltam öltözve, hanem az, hogy nem a saját ruháim voltak rajtam. Mégis jó érés volt, legalábbis a gondolat mindenképpen, amikor eszembe jutott, hogy valószínűleg, valamikor régen ő hordta ezeket.
Egy halvány mosoly jelent meg az arcomon, amikor felnéztem rá. Azt hiszem a tekintetéből akartam kiolvasni, hogy nagyon nevetségesen nézek-e ki, vagy sem. Egy fél pillanat múlva viszont már az ajtó felé fordítottam a fejem. Lovaglás... Még mindig nem tetszett az ötlet, de már legalább nem szenvedtem olyan látványosan. Meggyőztem magam, hogy nem kérné tőlem, ha nem bízna abban, hogy menni fog az nekem. Aztán, hogy igaza lesz-e...?
Egyetlen szó nélkül indultam előre, majd mielőtt lenyomtam volna az ajtókilincset, az utolsó pillanatban megtorpantam és felé fordultam. Egy röpke másodpercig csak néztem rá, majd még egyszer megízleltem az ajkait.
- Kellett a bátorítás - magyaráztam egy ezerwattos mosollyal. Így, a csók után, már sokkal jobban hittem abban, hogy nem lesz ez az egész olyan rossz. Végül is mi történhet? Párszor a földön kötök ki és lesz rajtam pár folt. Nem vészes. Ha az itteni erkélyről való ugrást megúsztam, ez sem tesz be nekem - gondoltam és most már tényleg nem húzva tovább az időt, indultam ki.

/Lóistállók és Csűr/

Tárgy: Re: Graham szobája Pént. Szept. 07, 2012 8:12 pm

Láttam, ahogy a képe savanyú citrom formát ölt, ezért bár legbelül még nevettem, odakinn mégis próbáltam rendezni az ábrázatomat.

- Jól van, hát ha beijedtél.. - vetettem rá cinkos ábrázatot, még egy kihívó kacsintással is megtűzdelve - Nem erőszak. - mosolyodtam el szám sarkában cseppnyi vidámsággal, ahogy újra magam elé fordultam és már csuktam is az ajtókat. Elértem a kívánt hatást. Tökéletesen! És ezen még a "bajszom alatt" ahogy szokták mondani elmosolyodtam, aztán mintha mi se történt volna ábrázattal fordultam már feléje.

- Tessék! Itt a nadrág. - nyújtottam át. - Akkor gyerünk! - dobtam meg egy újabb kacsintással, de ebből már láthatta, hogy igen, úgy néz ki kissé át lett verve. Vagy mondjuk úgy inkább megtréfáltam. Csakis az ő érdekében. Élvezni fogja! Biztos voltam benne.

Tárgy: Re: Graham szobája Csüt. Szept. 06, 2012 7:51 pm

Az nem kifejezés, hogy hatalmasat nyeltem. Most már emlékeztem az ígéretemre. Nem akartam megszegni a szavam, de azért fejben átfutottam, hogy milyen kibúvók jöhetnek szóba. Sajnos egyet sem találtam, ami elég jó lett volna. Nem azért kerestem a kifogásokat, mert féltem... Nem. Semmi bajom nem volt nekem a lovakkal, attól eltekintve, hogy valószínűleg nem tudok velük bánni. Ráadásul felülni egyre? Lovagolni? Neem nekem való. Én városi gyerek vagyok! Az erdővel még csak-csak megbarátkoztam, de a lovaglás... A lovaglás az más.
A nevetésére kaptam fel a fejem. Hát persze, hogy piszkosul élvezte a helyzetet! A helyében én is szórakoztatónak találnám ezt az egészet, ezért nem is hibáztattam, de ettől nekem nem lett jobb.
- Nekem való... - morogtam az előbbi szavait az orrom alatt, de valahogy nem hittem el őket. Egy lóról sem hittem, hogy nekem való lenne. Talán csak akkor, ha az a feladat, hogy nézzem pár lépés távolságról. - Megígértem - szólaltam meg végül valamivel hangosabban, a szemeibe nézve. - Megpróbálom - bólintottam most már valamivel magabiztosabban. Még mindig nem hittem el, hogy sikerülhet, de talán nem fullad katasztrófába az egész. Talán... - Add azt a nadrágot és menjünk - tettem még hozzá egy fájdalmas sóhaj kíséretében. Mégis a következő pillanatban már valami önkéntelen mosoly jelent meg az arcomon. Csak halvány utánzata az igazinak, de attól még ott volt... csak az okát nem tudtam.

Tárgy: Re: Graham szobája Csüt. Szept. 06, 2012 6:20 pm

Lassan húzódott, szinte gonoszkás mosolyra a szám.

- Belfegor testvére, Leia, már eleped érted! - tartottam még mindig a szemeit, majd szinte láttam benne a megvilágosodást. Félelem? Na neeem, az azért mégsem. Vagy mégis az sütött fel a szemeiben? Nem tudom, engem mindenesetre felnevetésre késztetett. Nem, nem kinevettem, csak... - Na jól van, nem kell betojni... - vigyorogtam továbbra is - Leia kedves lány, épp neked való. - kacsintottam rá játékosan, még mindig képtelenül. hogy lemossam a vigyoromat.

Tárgy: Re: Graham szobája Csüt. Szept. 06, 2012 4:52 pm

Nyújtottam a kezem a pólóért, és amint elfordult, már kaptam is magamra. Nem is volt annyira feltűnő, hogy nem az én ruhám. Elképzelni sem tudtam, hogy honnan van neki ekkora felső a szekrényében, de az tény, hogy most jól jött. Úgyhogy nem kérdeztem, csak néztem a hátát, ahogy félig eltűnt a szemem elől. Alig értettem a szavait, a lényeget mégis leszűrtem. Nagyban bólogattam, attól függetlenül is, hogy ő nem láthatta, egészen addig, amíg meg nem fordult és el nem hangzott az utolsó mondat.
Bármilyen szégyen, nem emlékeztem, hogy mit ígértem, de ugye nincs hazugság és megjátszás, úgyhogy amint egyértelművé vált, hogy nem tudom előszedni a fejem mélyéből az ígéretem...
- Nem tudom, mi volt az, de megcsinálom - bólintottam határozottan egy apró mosollyal. - Ha neked ígértem meg, mindenképpen - tettem hozzá, majd elgondolkoztam. - Azért elmondod, hogy mi volt az? - néztem rá kérlelve. Az tény, hogy még mindig törtem a fejem. Mi a jó fenét ígértem meg?! Nagyon remélem, hogy semmi olyat, ami azt eredményezi, hogy a nap további részében nem lesz a közelemben...!

Tárgy: Re: Graham szobája Csüt. Szept. 06, 2012 3:37 pm

- Póló! – vágtam rá felocsúdva és ahogy eltávolodott egy nagy sóhajjal én is feltoltam magam az ágyról. – Szóval azt hiszem ez jó lesz… Elvileg… - hajoltam le a földre a ruhadarabért, és a két vállát megfogva kifeszítettem. – Igen. Valószínűleg. – vettem szemmel méretet a vállairól és a cuccról. – Tessék! – hajtottam félbe, hogy a kezébe nyomjam, és már indultam is vissza a szekrényhez.

- Kell itt lennie még valami gatyának is... a te méretedben,. - turkáltam újra bele. - És utána... talán lemehetnénk a farmra. Ha benne vagy. - beszéltem csak bele a ruhásszekrénybe. - Ígértél nekem valamit! - fordultam felé viccesen emelgetve a szemöldökömet.

Tárgy: Re: Graham szobája Csüt. Szept. 06, 2012 2:42 pm

Nem voltak túl hihetőek a szavai. Nem tudott meggyőzni, hogy tényleg kész van arra, hogy elmondja, de abban egy percig sem kételkedtem, hogy elhatározta magát. Ezért is hallgattam és nem kérdezgettem újra és újra. Ettől függetlenül eldöntöttem magamban, hogyha az elkövetkező napokba nem hozza fel a témát én nem fogom megemlíteni.
- Ne aggódj, nem lesz semmi baj... - mosolyodtam el. Valahogy ebben azért nem voltam biztos. Sőt, az tűnt valószínűnek, hogy nem fog simán menni... De mégis mi mást mondhattam volna? "Ne csináld, mert hülyeség! Bármennyire is szerettem volna régen nyilvánossá tenni az egészet, nem éri meg!" Na, persze. Még a gondolatokat is fejemből is ki akartam űzni, úgyhogy eszemben sem volt kimondani őket. Csak néztem rá, néha félig csukott szemmel, ahogy élveztem a lágy simogatást. Milyen könnyű lett volna még egy kicsit közelebb húzódni hozzá, és elaludni a csendben a karjai között! De nem akartam. Azzal értékes perceket - órákat! - veszítettem volna el az utolsó itt töltött napomból. Hogy biztosan ne nyomjon el az álom, kényszerítettem magam, hogy elhúzzam a kezem és kicsúszva az ágy szélére, felüljek.
- Szóval... póló? - tértem vissza az eredeti témára, amikor megláttam a földre ejtett ruhadarabot. Mintha több órája lett volna, hogy beléptünk volna a szobába azért, hogy keressen nekem valami hordhatót.

Tárgy: Re: Graham szobája Csüt. Szept. 06, 2012 1:18 pm

Újabb mosoly szaladt szét az arcomon. Csak a szemeibe néztem, képtelen is lettem volna máshova összpontosítani. Nem vettem észre, ahogy hüvelykujjam önkéntelenül indult el, csak finoman simogatón, becézgetve a kézfején. Bátorítón? Vagy inkább bizonyosságot keresőn.. megerősítést, újra bólintottam tétován.

- Kész vagyok. - fakadt nyelésbe a következő - Azt hiszem... - nevettem el, inkább kínosan, mint örömmel telin - Kész vagyok. - ismételtem megint, hisz minden porcikám még a gondolatba is beleremegett, de... bátor vagyok. Ahogy apám tanította mindig nekem. "Kisfiam a bátor nem az aki nem fél... Hanem az aki annak ellenére, hogy fél, megteszi amit meg kell tennie..." És én bátor voltam. Bátor akartam lenni. Érte... De főként önmagamért...

Tárgy: Re: Graham szobája Csüt. Szept. 06, 2012 12:28 pm

Örülnöm kellett volna. Legalábbis azt hiszem. Mégsem éreztem semmi mást a megdöbbenésen és a szinte azonnal felbukkanó idegességen kívül. Pár napja, de talán még pár órája is kaptam volna a lehetőségen és le nem tudtam volna törölni a vigyorom, amit az öröm festett az arcomra. De most már nem. A tekintetem továbbra is ott ragadt rajta, de már nem úgy néztem rá. Az egész kijelentéstől valahogy teljesen más irányba terelődtek a gondolataim. Már erősen éltek bennem a kockázatok, amiket eddig talán nem is fogtam fel igazán. Már tudtam, hogy mit veszíthet... veszíthetünk, ha nem fogadják jól a szülei. Valamiért mégsem beszéltem le. Sőt, még meg sem kérdeztem, hogy biztos-e benne. Nem kérdeztem, hogy jól átgondolta-e.
Halványan érzékeltem, hogy megszorította a kezemet. Igyekeztem valami okosat mondani, vagy vicceset, ahogy eddig szinte bármikor, de mégis a következő pillanatban anélkül kezdtem beszélni, hogy átgondoltam volna. A szívem diktálta az ütemet, én csak kimondtam a szavakat.
- Nem szükséges sietni... - mondtam csendesen a szemeit fürkészve. - Csak ha tényleg úgy gondolod, hogy... kész vagy rá. Akkor szólsz és megyünk - bólintottam és úgy viselkedtem, mintha egy mindennapi beszélgetésről lenne szó és nem lenne semmi tétje a dolognak. - Mert remélem az meg sem fordult a fejedben, hogy egyedül állsz majd oda?! - néztem rá kissé szigorúan, tartva magam az előbbi felfedezéshez, miszerint együtt könnyebb.

Tárgy: Re: Graham szobája Csüt. Szept. 06, 2012 10:19 am

- Egy hét múlva… odaállok apám elé. – nyeltem nagyot, és jól tudtam, ez életem leghatalmasabb döntése. Hogy anyám? Anyám mindig is szeretett engem. Most sem hiszem, hogy ellenkezne. Hogy kiverné a víz? Ebben biztos vagyok. De szeretne. Továbbra is szeretne. Apám viszont…

- Mindent elmondok. – folytattam aztán visszapillantva a szemeibe, ahogy a szemem egy pillanatra az ujjaimmal játszó kezén elkalandozott. – Akarom! – követte a következő, és éreztem, hogy a kezemben rekedt kezén nagyot szorítok. Nem annyira, hogy fájjon… csak… úgy önmagam bátorításaként. – Így akarom… - hangzott már jóval halkabban… kevesebb bizalommal teli, de biztos voltam benne. Még soha nem voltam ilyen biztos, az ég világon semmiben. Ez már nem futókaland. Világosabb, mint a nap. Éreztem…

Tárgy: Re: Graham szobája Szer. Szept. 05, 2012 7:38 pm

Nem akartam elhúzódni tőle, és nem is tettem. Csak az ajkaitól váltam el és a lehető legkisebb távolságot alakítva ki kettőnk között, néztem rá. Nem érdekelt, hogy nem láttam azokat a gyönyörű szemeket. Egy kicsit hiányoztak, de mégsem bántam. A tekintetem így is, mintha mágnes vonzotta volna az arcára és az a mosoly, amit láttam elfelejtette velem ezt az apróságot... és ezzel együtt minden mást. Azt hiszem, jobban voltam. Túlzottan lekötött az összes, gyönyörű részlet, amit láttam rajta és ez lassan, de elmosta a rossz érzéseket. Mire újra megpillantottam azokat a szemeket, már én is mosolyogtam. Őszintén, nem úgy, mint eddig. Nem azért, hogy bármit is elrejtsek előle, hanem azért, mert nem bírtam visszafogni magam. Ahogy a késztetést sem, hogy kihúzzam a kezemet az övéből és az ujjaival játszadozzak.
- Egy hetet? Mire...? - ráncoltam a homlokomat, gondolkodás nélkül szakítva félbe minden mozdulatot. Csak a szemeitől nem bírtam elszakadni, de még azokból sem tudtam kiolvasni semmiféle magyarázatot. Enélkül viszont nem igazán értettem, hogy mire kell neki idő. Arról nem volt szó, hogy ő változtasson bármit is. Nekem kellett változnom...!

Tárgy: Re: Graham szobája Szer. Szept. 05, 2012 6:53 pm

Elmosolyodtam. Igen, azt hiszem egy mosoly volt, ami önmagától csempészte be magát a jelenetbe. Édes volt a csókja, ha lehet, minden eddiginél édesebb! Egy remény.. egy ígéret.. egy eskü... , de lehet csak én spilázom túl a dolgokat. Mégis... valahogy sokat jelentett. Újra mosolyognom kellett, most már nyíltan, ahogy végül elhúzódott tőlem. Lehunytam a szemeimet, az ajkaim enyhe feszültség tanúiként szorultak össze, majd megköszörülve a torkomat kezdtem valahogy önkéntelenül bele.

- Adj nekem... - húzódott be egy rövid szünet - egy hetet. - nyíltak fel a szemeim hogy egyenesen a szemei mélyére nézzek. Mosolyogtam. Azt hiszem. Talán. Meglehet...

Tárgy: Re: Graham szobája Szer. Szept. 05, 2012 2:24 pm

Figyeltem a lépteit, ahogy közelebb jött, de nem mozdultam. Még mindig nem tudtam, hogy mit szeretnék jobban. Hogy a közelemben legyen és segítsen felejteni, vagy maradjon távol, amíg egyedül meg nem birkózok az egésszel. De azzal, hogy odajött, nem hagyott időt arra, hogy döntsek. Csak néztem hol rá, hol magam elé, miközben beszélt. Nem mondott újdonságot. Legalábbis először. Tudtam, hogy bármit elmondhatok neki, nem fog elítélni érte, vagy másképp tekinteni rám. A baj ott kezdődött, hogy erről még csak egy részem sikerült meggyőzni. A másik felemnek az évek alatt túlzottan a részévé vált az, hogy titkoljam a gyengeségem. És ez nem sikerült kiirtani, bármennyire is igyekeztem.
Az ezután következő szavaira viszont teljesen megfeledkeztem a bennem lezajló őrlődésről. A szemem rajtafelejtettem és összeszorított szájjal hallgattam. Nem kellett megmagyaráznia, hogy tudjam melyik estéről beszél. Pontosan tudtam, már az első mondat után. Néha közbe akartam szólni, de végül az utolsó pillanatban visszafogtam magam. Értettem az okot, amiért felhozta. Miközben hallgattam, valahogy megérettem mindent. Megértettem, hogy nem mindig az a jó, ha titkolom előle a bajt. Ahogy ő is mondta, akkor mellette voltam. Ott voltam, amikor szüksége volt rám... és kezdtem elhinni, ha ezentúl nem titkolózok előtte, könnyebb lesz. Ez volt a kulcs! Az utolsó, milliós nyereményhez tartozó kérdésre a válasz! Ez az egésznek a lényege... A szerelemnek... Hogy együtt könnyebb! Bízni, beszélni... és együtt túljutni a rosszon.
Most már nem csak értettem, hanem el is hittem, hogy így kell lennie. Beszélnem kell, ha úgy érzem, egyedül nem bírom. Pont úgy, ahogy neki is. Ezért a következő pillanatban, amikor éreztem a lágy simítást, azonnal cselekedtem. A keze után kaptam és egy lélegzetvételnyi idő után már ott feküdtem vele szemben, a lehető legközelebb húzódva hozzá. Éreztem, ahogy levegőt vesz és szinte hallani véltem, ahogy egyszerre dobban a szívünk.
- Nem tudom, miért csinálom. Hogy miért olyan nehéz néha beszélnem - fogtam lassan magyarázatba a kezét szorongatva. - De nem azért hallgatok, mert nem bízok benned. Nem azért, mert nem szeretlek... Csak azt hiszem, még meg kell tanulnom pár dolgot... De igyekezni fogok - ígértem. - Csak nem megy olyan könnyen, mint szeretném. De meg fogok változni. Idővel, nem fogom megjátszani magam és nem fogok hazudni neked. Soha - mondtam még befejezésként a szemeit fürkészve és nem nyújtva túl hosszúra a csendet, az egész ígéretem egy lassú csókkal pecsételtem meg.

Tárgy: Re: Graham szobája Szer. Szept. 05, 2012 11:00 am

Nem tudom miért… nem tudom hogyan, de minden egyes mozdulata idegenül hatott. Azt mondja nincs baj, de egyszerűen éreztem. Valami… nem normális. Átlagos, megszokott, eddigi vagy bármi más, valami… megváltozott. Más lett! És hiába vetett be mindent, egyszerűen éreztem.

Hosszú volt a csönd mégsem éreztem szükségét, hogy megszólaljak. Talán csak vártam, hogy rendezze magát. Vagy talán csak… gondolkodtam, ugyan mit tehetnék… Menni fog e ez… ez, hogy folyton harapófogóval kell kiszednem belőle mindent. Szeret egyáltalán?Igen, még ez is megfordult a fejemben. Eszembe jutottak a régi szerelmek.. volt egy pár, nem tagadom. De ilyet.. még soha azelőtt nem éreztem. Ez más volt. Valamiben más. Most viszont… idegen…

- Alex én nem tudom hogy… - kezdtem volna bele valahogy megelégelve a csöndet, mire a dolog itt megakadt. Talán láttam valamit a szemeiben. Változást, vagy valami mást, nem tudom, de valahogy belém ragadtak a szavak. És akkor belekezdett…

Egy szó nélkül hallgattam végig. Fogalmam sincs mit éreztem. Egyszerűen minden csak… kavargott bennem. Hogy ismerős szavak? Igen… lehet. Emlékszem még azokra az időkre. Amikor minden… megtörtént. Utána. Üres voltam. Teljesen. Valami hiányzott, de mégis ott volt bennem. Talán csak nem mertem meglátni, mi van a falak mögött. Nem AKARTAM! Egészen addig a jelenetig a csűrben… - nyeltem nagyot az emlékre, hisz gyűlöltem ezeket az emlékeket. De az is igaz, hogy azóta… azóta már nem fájt annyira. Felülírta valami… kellemes. – sóhajtottam szavak nélkül és lassan lépkedtem közelebb. Még mindig nem szóltam, egy szót sem, csak leültem az ágy szélére és úgy néztem a szemeibe.

- Remélem… tisztában vagy azzal, hogy nekem mindent elmondhatsz. – toldottam meg egy könnyed bólintással – És azt is, hogy ezt én is megtehetem. – tartottam még néma csenddel a szemeit, de aztán muszáj voltam eltépni tőle. Csak a szemközti falat figyeltem. Magam előtt… bele a messzibe, de már rég nem láttam mi van az orrom előtt. Aztán csak beszélni kezdtem.

- Akkor ott a csűrben… - fojtogattak még most is a szavak – miután elmentél… azt hittem itt mindennek vége… Hogy soha többé nem leszek már ember, csak egy aljas rongy… egy mocsok, amit megtörtek, használtak… és eltéptek. Egész éjjel kinn feküdtem a fűben. Gondolkodtam. Azon, hogy leszek e még valaha képes… az emberek szemébe nézni. A tiédbe… - fordultm már felé – az apáméba, anyáméba, vagy a fiúkéba odalenn…- nyeltem egy alig hallhatót – és tudtam, hogy NEM. Nem leszek rá képes. – hallgattam el rövid időre. – Valahol mélyen, tudtam én, hogy nem helyes amit teszek, de úgy éreztem.. én vagyok a hibás. Miattam van. Én tehetek róla, hisz én adtam a lehetőséget, és… én, én, én! Csakis én! – hallgattam el megint nem is tudatosan mint inkább csak rendeződtek fejemben a szavak.

- De aztán jöttél te… - dőltem hátra végezetül keresztben elterülve az ágyamon – És azt mondtad semmi baj nem lesz… velem leszel. - bámultam a plafont magam felett - És velem is voltál... – löktem fel magam az oldalamra, hogy fél könyékkel megtámasztva a fejemet a szemeibe nézhessek.

- És én bíztam benned… - suttogtam egész halkan – Úgy éreztem, ha te bízol bennem, én is bízhatok… magamban. – nyeltem nagyot – Ha te nem látsz annak.. akkor talán nem vagyok akkora féreg. És ez erőt adott... - biccentettem újra - Aztán már én sem éreztem. - pillantottam le az ölében fekvő kezeire - Csak fogtam a kezedet és az elhitetett velem mindent. Hogy érdemes vagyok. - mosolyodtam el akaratlanul, visszapillantva szemeibe – És azt hiszem… ezt még azóta is érzem… - nyúlt felé a szabad kezem, csak hogy végigsimítson az egyik kézfején. Hogy a bíztatás jele? Nem tudom. Csak azt akartam, hogy érezze. Hogy vele vagyok. Teljesen.

Tárgy: Re: Graham szobája Kedd Szept. 04, 2012 7:46 pm

Éreztem, ahogy a tekintete az enyémbe fúródik. Szerettem volna elkapni a pillantásom, de nem tettem. Túl árulkodó lett volna és biztos lehetett volna abban, hogy baj van. Ahogy teltek a másodpercek, elkezdtem kételkedni mindenben. Azt hiszem, még magamban is. Már abban sem voltam biztos, hogy el akarom-e mondani neki, mit érzek most. Vajon azért nem tudom kimondani a szavakat, mert nem is akarom igazán? – fordult meg a gondolat a fejemben, de nem találtam rá választ.
Amint ellökte magát tőlem, egy hosszúnak tűnő pillanatig csak néztem utána, követve a mozdulatait. Aztán szerencsére észbe kaptam. Ülő helyzetbe tornásztam magam és a hátamat megtámasztottam a falnál. Azt hiszem, gondolkodás nélkül is próbáltam elrejteni mindent, ami bennem zajlott. Az tény, hogy már jobban voltam. Nem szorította a mellkasomat a láthatatlan lánc, de még mindig volt valami. Belül, ami nem engedte, hogy fellélegezzek. Még az is lehet, hogy féltem. Csak azt nem tudom, hogy mitől. Azt kívántam, bárcsak eltűnne onnan. Talán egy pillanatig még az is megfordult a fejemben, hogy ha minden érzelem eltűnne, az sem lenne túl nagy ár…
Aztán megéreztem, hogy a tekintete újra rám szegeződik és ez kirángatott a gondolataim közül. Ekkor már a keresztet markoltam és erősen szorítottam össze a szám. Először kerülni akartam a tekintetét, de végül nem tettem. Elmerültem a szemeiben és kétségtelen, hogy kerestem bennük valamit. Talán biztatást, vagy… a köddé vált bátorságomat.
- Nincs baj… legalábbis semmi komoly – próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, de végül feladtam. – Én csak… - kezdtem volna bele valami magyarázkodásfélébe, de nem jutottam a végére. Nem akartam végigmondani! Valami hazugság lett volna belőle és azt nem szerettem volna.
Nagyot kellett nyelnem és mindent újragondolnom. Tudtam, hogy gyorsan telnek a csendben töltött másodpercek, de szükségem volt az időre. Csak akkor szólaltam meg, amikor már biztos voltam abban, hogy mit fogok mondani. Az igazat.
- Fájdalmasan üresnek érzem magam. Pont úgy, mint akkor este. Amikor annyira egyedül voltam – hallgattam el. Nem bírtam kimondani, hogy akkor, amikor apa kitagadott. Mert kétségtelenül az történt. – Akkor is itt kötöttünk ki – tartottam újabb szünetet. - Nem ismerek más módszert az érzelmek kikapcsolására, mint… - vontam vállat, mintha semmiség lenne. – Annyiszor bevált már… Annyi ismeretlennel… De veled nem. Nem bírlak kihasználni… - hallgattam el és kényszerítettem magam, hogy elengedjem a nyakamban lógó medált. – Én csak próbálkozok… hogy ne fájjon… - vallottam be visszanyelve az újra felerősödött rossz érzéseket.
Ezután már csak néztem rá. Hogy mit vártam, azt nem tudom. Azt sem tudom, hogy szerettem volna, ha idejön, megölel… vagy jobb lett volna, ha nem teszi? Lehet, hogy talán egyedül is meg tudok birkózni a dolgokkal. Talán sikerülne.

Tárgy: Re: Graham szobája Kedd Szept. 04, 2012 1:27 pm

Csak a szemeit figyeltem. Mélyen, bele. Hiába volt, hogy mást mondott az ösztön.. "Gyerünk…! Tovább! Csináld!".. én mégis leragadtam a szemeiben. Éreztem. Nem tudom mit, de valamit éreztem. És a fejem önkéntelenül cselekedett.

Talán néhány percig is eltartott, amikor lefonódtak a csuklómról a kezek, de minden olyan lassan történt. Egész lassan és én tudtam, beletapintottam a lényegbe. Itt valaminek lennie kell. Aztán mégis csak szóra nyílt a szája és ugyanazokat hallottam. Azt amit én mondtam ki az előbb éppen.

- Igen.., igen… le kéne állnunk. – szaggattam és összeszedve minden erőmet, egyetlen kínlódó mozdulattal löktem fel, el tőle magam. Hátat kellett fordítanom. Csak néhány percre, amíg elsétálok tőle és rendezem a véremet. Aztán már a távolból fordultam vissza.

- Mi a… mi baj? – kérdeztem megtartva a tisztes távolságot. Hogy haragudtam rá? Azt nem mondanám. Képtelen voltam rá haragudni. De valamit éreztem. Ez nem rólam szólt. Róla! És nem is jó értelemben…

Tárgy: Re: Graham szobája Pént. Aug. 31, 2012 2:54 pm

Mozdulatlanul feküdtem, ujjaim a csuklóját szorították és nem bírtam megszólalni. Hallottam a hangját és szinte azonnal a fejemet akartam rázni. Dehogy van baj! Semmi baj nincs... De nem ment. A szavak valahogy túl átlátszóan hangzottak volna és... azt hiszem, nem akartam hazudni neki. Túl nehéz lett volna kimondani azokat a hazugságokat. Talán még fájdalmasabbak lettek volna a szavak, mint amit most éreztem. Még akkor sem érte volna meg, ha azzal elérhetném, hogy tovább haladjunk. Hogy folytassa azokat a mézédes csókokat. Nem ment. Az egyetlen, amire képes voltam, hogy engedtem a szorításon és a kezem lassan siklott végig az ujjain, majd landolt magam mellett az ágyon. Szinte azonnal ökölbe szorítottam mind a kettőt, de ezután már semmi mást nem tettem.
Úgy látszik megvan, hogy melyik oldalam győzedelmeskedett. Már nem akartam folytatni, amit elkezdtünk. Még úgy sem, hogy szentül hittem benne - vagy már csak hinni akartam? -, hogy az segíthet. Mi más is segítene? Mi mással tudnák megszabadulni minden rossztól? Nem tudtam a választ. Még csak ötletem sem volt, mi segíthetne... de az eddig bevált módszerrel felhagytam. Most legalábbis... vele... biztosan.
- Nem kellene... - suttogtam a szavakat. Nem akartam többet beszélni. Féltem, hogy túlzottan ismer már és számára gyerekjáték átlátni rajtam, bármilyen erősen is próbálom tartani magam. Már így is nagyon sok mindent tudott rólam... többet mondtam el neki, mint eddig bárki másnak... de még nem voltam képes mindig elengedni magam és kimutatni a gyengeségem. Hiába szerettem, egyelőre nem ment.

Tárgy: Re: Graham szobája Pént. Aug. 31, 2012 12:12 pm

Feltűnt… de csak annyi, mintha nem érintenének már azok a forró kezek. Én mégsem tudtam leállni. Egyszerűen nem ment! A vérem forrt, az akaratom képtelen megmondani a két kezemnek mit tegyen, vagy éppen mit… ne… és egyszerűen nem tudtam ellenállni.
Még akkor sem amikor bőröm már vágyakozón érezte a hiányukat és a keze, valahol élesen szorított rá a csuklómra. Ez a pont volt a forduló! Valami élesen klingelt fel a fejemben, és beindult az ösztönös reakció. Valami nincs rendben. Megálltam, és elhajolva tőle a szemeibe néztem.

- Alex…? – kérdeztem tüdőm zihálásában fuldokolva – Baj van? – kérdeztem másodszor, hiába volt, hogy újra az ajkamért kapott, én már a vér tombolásán túl is éreztem. Valalmit… amiii…

- Nem kéne ezt csinálnunk. – beszéltem egyenesen a szemeibe újra, de éreztem egy tapodtat sem mozdulok. Most éreztem csak az ellentmondást. Mást akarok én, és mást akar a testem.

Tárgy: Re: Graham szobája Csüt. Aug. 30, 2012 12:40 pm

Lassan, de sikerült rendesen levegőhöz jutnom. Az rossz érzés nem múlt el, de levegőt már kaptam. Csakhogy nem akkor lett jobb, amikor csókolt... nem az ajkainak az érintése segített, nem a bőrének érzése. A szavai. Akkor vettek a dolgok bennem éles kanyart, amikor megértettem a szavakat. Az eddigi késztetést, hogy vegyem el az eszét és kapjam meg, felváltotta a "Mi a fenét csinálok én?" gondolata. És szinte azonnal meg is adtam magamnak a választ. Kettőt is. Az egyik, a régi színészi énem válasza volt. Elmulasztom a fájdalmat. Kikapcsolom a világot. Mi mást is csinálnék? A másik viszont... a szerelmes énem, pocsékul érezte magát, mert kihasználom. Megint. Úgy, mint már annyi embert. Én viszont nem akartam, hogy ő - akár csak részben is -, azt jelentse, amit az összes eddigi. Hogy egy legyen a sok közül. Egy menekülőút.
Így hát bármilyen nehéz volt is cselekedni, elhúztam a kezeimet. Lassan, végig a testén, lecsúszva a karján az ujjaim a csuklójára fonódtak. Itt viszont el is fogyott az akaraterőm... vagy ha úgy vesszük a bátorságom vált köddé. Élesebben tért el a gondolatom és az akaratom, mint eddig bármikor. Úgyhogy a következő pillanatban már az ajkait kerestem. Egyik felem mellett sem tudtam elég ideig lecövekelni, mint szükséges lett volna. Nem tudtam sem megállítani a dolgok rohamos haladását, sem igazán belevetni magam.

Tárgy: Re: Graham szobája Szer. Aug. 29, 2012 11:49 pm

Éreztem, ahogy a levegő mázsás súlyként hagyja el a tüdőmet és rettenet minden következő. Ki... és be... Ki... és be... Ügyelnem kellett a ritmusra, nehogy az egésznek véget vessen. Csak a szemeit néztem. Azt a mélységesen mély vermet, amik rángattak, lökdöstek, egyre beljebb, egyre távolabb attól a ponttól amit egyesek úgy hívnak józan ész. Éreztem a helyzetet változtató kezet... minden egyes szőrtüsző visítva sivalkodott, hogy tegyem már meg! Hisz akarom! Vagy nem? Mégis ő volt a gyorsabb. Ahogy a kéz a hajamba túrt, már lecsukódott a szemem, hiába minden ellenálló mozdulat, mégis ő az aki nyert. Nyert... velem szemben...

- Nekem is szükségem van rád... - tört ki az utolsó párás lehelet, de a következőkben már az ajka volt az ajkamon és én már éreztem: Végem!

Nem számított a szó! Nem számított az, hogy bárki jöhet, a józan ész vagy bármi más, csakis ő volt az aki számított. Testének melege ahogy a bőrömhöz ért.. kezének kényeztető simításai.. és az ígéret, isteni lesz! Vele! És én többé már nem álltam ellen... Csókoltam, ahol értem, vadul, mint aki ragadozóvá változott, az ajkát.. a nyakán.. a szájába tépve.. és nem tudtam képes leszek e azt mondani megállj! Vesztettem. Ellene...

Tárgy: Re: Graham szobája Szer. Aug. 29, 2012 11:10 pm

Láttam, amikor valami megváltozott a tekintetében. Azok a szemek még jobban csillogtak és én biztos voltam benne, hogy nem fogja tovább bírni. Nyertem - furakodott be a fejembe a gondolat. A következő pillanatban pedig már ott tornyosult felettem. Éreztem a testét... de továbbra is darabosan jutottam csak levegőhöz. Még mindig nem lett jobb. A sok ruhát okoltam. Biztos, hogy ott van a hiba! Úgyhogy tovább játszottam a szerepem és igyekeztem még hihetőbbre varázsolni. Hogy semmi ne tűnjön fel neki.
- Mert... kellesz! Szükségem van rád! - beszéltem, megküzdve minden egyes szóval, de csakis a levegőhiány miatt. Pedig mennyivel kellemesebb, amikor a vágy homályosítja el a tudatom annyira, hogy nem tudok beszélni... Most viszont így alakult. Talán majd később...
A következő pillanatban lassan húztam ki a kezem az alsónadrágból, és még ennél is lassabban indítottam fel kettőnk között. Szándékosan a lehető leglassabban, mindent érintve. A saját testemen még mindig nem éreztem szinte semmit csak valami tompa zsibbadást, de ő... fogadni mertem volna, hogy ő ruhán keresztül is érezte a simítást. Éreznie kellett! Nem engedhettem, hogy annyira észnél legyen, hogy meglássa rajtam a valódi okot.
Úgyhogy mindent beleadtam. A következő pillanatban már mind a két kezem új elfoglaltságot talált magának. Az egyik a hajába túrt, a másik pedig valahogy újra kettőnk közé csúszott. Ez az egy mozdulat teljesen ösztönös volt. Viszont az ezután következő mind a színjáték része. "Hogyan vegyük el teljesen a szerelmünk egész...?" Aminek az első lépése az volt, hogy meg kell kapnom azokat a hívogató ajkakat, hogy ne tudjon kérdezni. Úgyhogy eltüntetve azt a jelentéktelen távolságot, megemeltem a fejem és az alsó ajka után kapva erőteljesen haraptam bele.

Tárgy: Re: Graham szobája Szer. Aug. 29, 2012 10:26 pm

Nem segített. Az isten verje meg MIÉRT nem segít!? - üvöltötte valahol legbelül a fejem, de ahogy megnyitottam a szemeimet azt hiszem rájöttem, hogy hiba volt. Ez tényleg ki akar csinálni engem! Vagyis... miket is beszélek, ő csak... ő csak.... mentegettem nagyokat nyelve, de azok a szemek... nyilvánvalóvá tették, hogy mire is serkentenek. Szinte simogatott a pillantása. Levetkőztetett? Áh, nem, Graham , hülye vagy! - adtam visszakézből gellert, mégsem tudtam levenni a szemeiről a szemeimet. Egészen addig míg... mozdult. Mozdult a kéz, és az én szívem, már a torkomban ütlegelt. Hogy izzadtam? Igen, még azt is, mert amúgy miért is ne!!? Mégis csak nagyokat nyeltem, ahogy a szemem végigsimítva a bőrén tért vissza a szemeibe.

Nem tudom mikor volt az a pillanat. Az a hirtelen, amikor valahol félúton elveszett a józan eszem és minden más is vele, és egy pillanat alatt teremtem fölötte, két karommal megtámaszkodva a feje mellett és ráhajolva teljesen arra a gyönyörűséges testre egészen közelről lihegtem már hangosan a szemeibe.

- Miért.... teszed ezt velem...!?? - kérdeztem vagy mondtam? Fogalmam sincsen. Nem hallottam a saját hangomat csak azt a veszett dobolást a fülemben, és a képek, ahogy ő maga... Nyelnem kellett. Erősen. Ott volt az a hívogató száj, csak milliméterekre tőlem, és én tudtam... ha nem vagyok elég erős... megteszem. És akkor mindennek vége lesz. Már nem fogok tudni leállni. Sohasem....

Tárgy: Re: Graham szobája Szer. Aug. 29, 2012 8:56 pm

Nem változott semmi! Baromira nem változott semmi! Hiába fordult meg... nézett rám úgy, ahogy én imádtam... Mégsem változott meg semmi. Még... nem. Úgyhogy nem álltam le. Nem tehettem, mert biztos voltam benne, hogy az őrületbe kergetnek a gondolataim és a nyomasztó érzés. Mintha egyszerre szorítana és feszítene szét belülről. Mintha mindenem meglenne, amit akartam és mégis kicsúszott volna a kezemből... Pont, mikor akkor este. Hiába az utána történt kellemes emlékek. Hiába minden jó... A fejemben csak a rossz élt és nekem bármi áron el kellett nyomnom!
Volt egy rövid pillanatom, amíg becsukta a szemét. Ennyi idő alatt kellett szabályoznom a gondolataimat és valahogy kitalálnom, hogy hogy vegyem el a maradék eszét. Mindenképpen el akartam érni, hogy jöjjön közelebb... és elkerülni, hogy bármit is megsejtsen a valódi okaimból. Amint újra láttam a tekintetét, egy nagy levegővételt követően csúsztattam még lejjebb a kezem, de valójában nem is éreztem. Olyan volt, mintha nem is az én kezem lett volna. Nem az én testem. A bennem lévő feszültség kezdett teljesen elhatalmasodni rajtam. A mellkasom még jobban összeszorult és egyre darabosabban tudtam levegőt venni. Az elhatározás pedig, hogy megszabadulok a nyomasztó érzéstől még erőteljesebb lett.
Így hát mindent beleadtam. Az egész kezem eltűnt az alsónadrág alatt. A fejem egy apró zugában tisztában voltam vele, hogy mit teszek, de még mindig csak egy idegen volt a saját testem. Az egyetlen, ami valóságos volt és az enyém, a pillantásom, ami mindvégig tiszta maradt és az ő szemein tartottam. Figyeltem, hogy mikor adja meg magát a látványnak. Csak reméltem, hogy minél hamarabb enged a vágyainak és egy pillanat múlva már érezhetem őt. A forró testét az enyémen, ami reményeim szerint elnyom minden rossz dolgot és segít újra levegőhöz jutni.

Tárgy: Re: Graham szobája Szer. Aug. 29, 2012 2:38 pm

Megfordultam. Meglepett amikor nemhogy mögöttem nem állt vagy az ajtónál, hanem seholsem. Ekkor hallottam meg a motoszkálást az ágy felől. Azonnal odafordult a tekintetem, és igen, azt hiszem mondhatom azt, hogy megállt bennem az ütő.

- Alex… khm… - próbáltam a fejem után fordítani a testemet – Teeeee…. mit csinálsz ott? – kérdeztem némi zavart mosolygást erőltetve az ábrázatomra, de igen. Mondhatom, hogy feszült voltam. Az az ágyon végignyújtózó megfeszült test, a keze félig becsúszva a gatyájába… igen, erős dolgokra adott következtetést, nekem meg… nekem meg itt kellett állnom és visszafogni magam. KELL! MUSZÁJ! Ezt a két szót erőltettem folyamatosan a fejemben, ahhoz hogy egy talpalatnyit se mozduljak. Pedig de megtettem volna.. úristen, de szerettem volna végigcsókolni a csupasz mellkasán, az ajkaimon érezni a bőrét, és tovább le… Na EKKOR volt, hogy meg kellett ráznom a fejemet. Erős a gyanúm hogy még a szemeim is lecsukódtak, vagy inkább mondhatnám azt is, hogy magam szorítottam össze, csak azért hogy megállítsam a fejemben keringő képeket. Nem segített. Nem… túlzottan.

Tárgy: Re: Graham szobája Szer. Aug. 29, 2012 11:50 am

Szinte meg sem hallottam a hangját. Vagy legalábbis próbáltam úgy tenni. Csak mentem előre, a szobája felé, amíg meg nem előzött. Az ajtóban már ráérősen besétáltam és halkan csuktam magam mögött. Szinte azonnal rám tört az érzés. Pontosabban eszembe jutottak az okok, amiért utoljára itt jártam. Nem bántam volna, hogyha inkább a másnap reggeli érzések elevenedtek volna fel bennem, de neeem. Nekem persze, hogy a rossz része kellett, hogy eszembe jusson! Utáltam magam! Ilyenkor... még mindig utáltam gyengének látszani... Még így is, hogy csak ő láthatja... Hallottam a pakolászást mögöttem, de nem bírtam rászánni magam, hogy arra forduljak. Biztos voltam benne, hogy túl átlátszó lenne a mosolyom.
A kezem gondolkodás nélkül csúszott a nyakamban lógó láncra és próbáltam erőt venni magamon. Akkor este nem segített - ezért is kötöttem végül itt ki -, de talán most... talán már még többet jelent és jobb lesz. Mély levegőt vettem és szorosan markolva a keresztet... vártam a hatást... hogy elmúljon a mellkasomra telepedett szorítás... De nem változott semmi. Nem értettem miért, de nem tétlenkedtem sokáig. Új terv. A legegyszerűbb persze az lett volna, hogy megfordulok, megteszem azt a pár lépést felé és szó nélkül átölelem. De az túl sok magyarázkodást igényelt volna. És arra most képtelen lettem volna. Legalábbis azt hiszem. Úgyhogy ez szóba sem jöhetett.
Az ágy volt a cél. Egy pillanat múlva már végignyúltam rajta, egyik kezem a fejem alatt a másik pedig a hasamnál. Vagy talán egy kicsit lejjebb. Talán az alsóm szélénél. És talán pár ujjam az anyag alá csúszott egy kicsit. Csak ezután hallottam, hogy beszél. Nem válaszoltam. Eszemben sem volt megszólalni. Nem bíztam saját magamban. Már egyáltalán nem voltam olyan jó abban, hogy teljesen mást mondjak, mint amit gondolok. Legalább, ha róla volt szól. Úgyhogy csak vártam. Láttam, hogy fordul és én nem mozdultam. Az övé volt a döntés, hogy mit tesz - vagy éppen mit nem. De az holtbiztos, hogy én bármire hajlandó vagyok, csak elmúljon az érzés. Még az utolsó pillanattöredékben megpróbálkoztam egy mosollyal, de az már kétséges, hogy mennyire sikerült hihetőre.

Tárgy: Re: Graham szobája Kedd Aug. 28, 2012 9:34 pm

(Ház)

Kiguvadtak a szemei. Nanááááá, hogy persze hogy kiguvadnak, de én csak mosolyogni tudtam rajta.

- Hogy mikor? Mindiiig...! - kacsintottam rá elmosolyodva és igen... azt hiszem már egész jól megszoktam a helyzetet. Mondjuk. Aztán a bólintás... na meg az a fékevesztett vigyor...

- Alex...! - próbáltam utána kapni - Hé! Alex... - próbálkoztam újra, de ő már kifogott rajtam, és minden teketóriázás nélkül lépett ki a folyosóra, mintha csak minden a legnagyobb rendben lenne és történetesen ő.. nem épp egy szál alsógatyában rohangászna éppen. És milyen mutatós, kis alsógatyában! - csúszott végig rajta még egyszer a szemem, de ugye nem lenne jó előről kezdeni az egészet, ezért inkább összeszedve az eszem utána léptem.

- Hé! Alex! - tompítottam le a hangomat amikor már kinn álltunk a folyosó közepén de ekkor vettem csak észre magam. Már tbb az út hátra, mint előre, na meg amúgy is... Orrunk előtt a cél! - bámultam fel az alig néhány lépésnyire fesítő ajtóra és inkább megváltoztattam a mondanivalómat. - Gyere! - léptem el előre, és kinyitottam az ajtót.

Belépve a szobába azonnal a szekrényt céloztam meg. Kötve hiszem, hogy lenne gatyám ilyen kis méretben, de próba szerencse! Hátha van valami. Addig is megteszi. - kutattam szememmel végig a nyitott szekrényben és egy kisebbfajta pólót már meg is találtam.

- Azt hiszem ez jó lesz. - nyújtottam hátra a hátam mögé, de nem néztem hátra. Mégsem vette el. Valamiért a kezem csak ott lógott a levegőben, és... - Alex? - fordultam hirtelen hátra, hogy megnézzem mi van vele.

Tárgy: Graham szobája Szomb. Júl. 14, 2012 3:34 pm

Graham szobája

Graham szobája Farmhouse-room

**Ajánlott tartalom**

» Graham Gray Willson
» Graham Gray Willson
» Col szobája
» Josh szobája
» Leon szobája

Graham szobája

Graham szobája

Similar topics

Similar topics