- Okéé... - követtem az utasítást, és a főútra mentem. Nem volt túl beszédes kedvében. Pff, nem is csodálom. Vagyis.. fogalmam sincs, mi játszódhat le a fejében. Te jó ég, nem is ismerem, hogy is tudhatnám. De tényleg ... megbánta? Nem tudom, mi lehet a megfelelőbb szó. De minek is lovagolok még rajta?! El van felejtve. Nem vagyok egy kis ribanc, hogy ezzel zsaroljam, vagy ilyesmi. És már megtettem, azzal, hogy most úton vagyunk.

- Nem haragszom...már. - mosolyogtam rá féloldalasan. Ahj, bár tudnám, mivel dobhatnám fel! Ja, tudom mivel... De csak épphogy kitisztult. Nem akart beszélgetni, de én nem tudok itt ülni kussban! De más választásom sem volt.

- Csak menj ki a főútra! - dünnyögtem az orrom alatt, és éreztem a whisky már lassan hatni kezd. Épp ideje. De most már legalább jobban vagyok. Olyan könnyed. Szaggat a kezem, de már még annyira sem érdekel. Aztán néma csönd. Nem volt kedvem dumálni, na meg nem is ment volna. Csak néztem az elhúzó fényeket kinn az ablak előtt, majd a szavaira kaptam fel a figyelmet.

És most ezzel mit is kéne kezdenem? Jól tudtam, hogy nem benne van a hiba, nálam van az, hogy valami csak úgy... elcsúszott, de már nem is lepődöm meg ezen. Nem kéne... A múlt tekintetében.

- Ne haragudj... - támaszkodtam a karomnak az oldalüvegen, és komolyan nem is tudom miért mentegetőzöm. Minek? Meg akartam dugni vagy nem? Még mindig meg akarom. Csak most valahogy más volt... - nyeltem nagyot az ablakon kinézve. És én kurvára nem akarom, hogy más legyen!

Beültem a kocsiba, és vártam, még Conor is idevánszorog. Úgy néz ki, mint akinek tegnap nehéz éjszakája volt, és nem csak hogy másnapos, de minimum 3 napja nem aludt. Bár tudom, hogy nem ezért néz ki így, eddig még semmi baja nem volt. Ja, eddig.

Újra az anyós ülésen végezte, és én gázt adtam.
- Új vagyok, mond az utat. Te vagy a főnök. - mondtam elindulva, de vártam az utasítást. Miért érzem azt, hogy elfelejtettem az imént történteket? Nem, nem felejtettem el, csak nem akartam rá gondolni. Minek az nekem? Conort elviszem a kórházba, nyugodtan, úgy, ahogy eddig, most minek vergődjek, vagy hagyjam itt? Lehet, hogy hülye vagyok, de nem láttam rételmét. Bár szeretnék állati dühös lenni. De úgy érzem, ennek sincs értelme, mert Conor is szarul érzi magát. Újabb meglepetés.

- Sajnálom, ami a kezeddel történt, tényleg az én hibám, én váltottam ezt ki belőled. - mondtam az ablakon kitámaszkodva, majd eszembe is jutott, hogy mit csinálok - Várj, most komolyan én kértem bocsánatot? Visszavonom - legyintettem - megérdemelted! - mondtam, majd kis szünet után elkuncogtam magam. Ezt a helyzetet...

(nappali)

Csak álltam ott és néztem ki a fejemből, mégsem éreztem, hogy lenne valami bennem. Vagyis volt, de az már nem az anyag. Pedig hogy hiányzott! Eltűnt a konyhaajtóban, én meg hallottam a vízcsobogást. Kretén egy helyzet. Az orrom elé emeltem az öklömet, és próbáltam mozdítani az ujjaimat. Fájt, de kurvára nem érdekelt. A dohányzón teperő whiskyre tévedt a szemem, és közelebb lépve jól meghúztam az üveget. Ártani nem árthat. Legalábbis jobb volt így. Kellemesebb. Utána viszont egy vizes rongy végezte a képemben.

"Ezzel meg mi az istent kezdjek?" - kérdezte a szemem, de meg se kellett szólalnom válaszolt, aztán eltűnt az ajtóban. Egy darabig még álltam ott. Akarom én ezt? Aztán mégiscsak elindultam utána.

- A Rose-ba menjünk... - raktam be magam az ülésre, és lááám, megint csak az anyósülés. Reméltem nem látom már többet.

Bejött. Vagy sikerült, tökmindegy, de ott azért már jóval könnyebb volt megtalálni az egyensúlyt az üvegek között. Eléggé otthon éreztem magam. Ekkor vágott hátba a kérdése.

- Hogy Eff? - beszéltem még mindig az üvegeknek - Belőle csak egy van. - mosolyogtam el az orrom alatt, de aztán szembe is jött az, amit akartam, és tenyérrel belemarkolva a poharakba, másik kezembe egy egész üveg, már fordultam is vissza a kanapé felé. Ekkor botlottam kis híján belé.

- Gondoltam... ne kelljen annyit ugrálni. - emeltem fel meglöttyintve az üveget, ami még jóóó háromnegyedig teli volt. - Arra? - intettem fejjel a sokkal kényelmesebbnek tűnő kanapé felé, mint amilyen a sikátor fekete köve volt. Persze akkor épp ez érdekelt a legkevésbé.

(nappali)

- Értem... - motyogtam halkan. Nem éppen a legbővebb válasz, de ha így, akkor így. Nem fogok belőle információkat kirángatni.

Pillanatra összerezzentem, mikor a házba belépve elordította magát. A síri csöndben nem épp a legvárhatóbb volt.
- Az az Eff? - kérdeztem vissza. Ó, most kajak itt van a barátnője?! Ez csodálatos.. nem is tudom, igazából miért zavart.
- Ömm.. valami whisky? - adtam választ egy kérdés formájában, és követtem.

Csak megindult... valamiért mégsem feleltem elsőre a kérdésére. Csak bevártam a hátam mögött, és úgy löktem meg az ajtót előre.

- Anyámék ügyvédei... - válaszoltam nem kevés fáziskéséssel mikor már beértünk. Síri csend volt. Létezik, hogy Eff még mindig ne lenne itthon? Naná, hogy létezik. Hányszor volt, hogy lelépett valami f*szfejjel napokra csak hogy egymásban élvezkedjenek. - Eff itt vagy? - üvöltöttem fel kajakból az emeletre, de még mindig nem mozdult semmi. Jól gondoltam. Hűlt helye. - Mit iszol? - váltottam aztán hirtelen, nehezen belőve a bárpultot a nappali másik végében, és igyekeztem valahogy el is jutni odáig egyben. Ha már a lépcsőt legyűrtem, nehogy már most essek hasra!

Nekidőltünk a kocsi oldalának, és máris lógott a szájából egy szál cigi.
- Ügyvédek? - kérdeztem vissza. Még mindig nem nagyon ismerjük egymást, konkrétan, semmit nem tudok Conorról. De ez így volt jó. Mármint, nem úgy értem, hogy nem szeretném megismerni, mert de, csak nem éreztem úgy, hogy nem is ismerem. A múltját nem ismerem, nem tudom, mit miért csinál pontosan, de láttam, amit láttam. És pont annyira ismertem már, hogy megtudhassak többet.

Mosolyogva ellöktem magamat a kocsitól, és utána indultam. Igen, jövök neki egy itallal, de ami biztos, hogy józan szeretnék maradni... bár az nem jelenti azt, hogy sikerülni is fog.

Be kellett csuknom az ajtót, és rágyújtani egy cigire. Egyszerűen muszáj volt! Figyelemelterelés? A fenéket! Csak nekidőltem seggel a kocsinak, és próbáltam magamba szívni a holdat. A levegőt... a hideget, bármit, ami kitisztítja a fejemet. Már kurva rég nem jutott eszembe az az utolsó, mocskos szuka! Hogy dögölne meg ott ahol van! - fintorogtam talán egyet, de most élvezet volt, ahogy a cigaretta forró füstje végigmarja a torkomat. Hogy ő mit csinált? Nem tudom. Nem is érdekelt. Illetveee...

- Kösz. - feleltem egykedvűen kifújva a füstöt mikor megjelent mellettem. Nem az arcába, mert akkora paraszt már én sem vagyok. - A mocsok ügyvédek találták. - löktem el magam a kocsitól, és elindultam befele. Egész jól ment. A körülményekhez képest. Aztán valami hiányzott.

- Nem jössz? - fordultam vissza hátra, a hátam mögé, ahol ő még mindig ott ácsingózott. - Igértél egy italt. - beszéltem még mindig fahangon, de valahol legbelül egy tiszta rész, már nem hagyta abba a folyamatos csesztetést. Jó ötlet ez?

Egy pillanatra elködösült szeme, talán megszédült az ütéstől. A következő pillanatban már olyan közel volt hozzám, hogy már én sem tudtam visszahúzódni. Vagyis... nem tudom, egyáltalán van -e ilyen. Aztán, egy pillanat alatt éreztem meg ajkait az enyémeken. Nem úgy, ahogy már egyszer megtörtént, és Conor csókját nem is így képzeltem el. Nem volt benne semmi vadság, csak egyszerűen egy csók volt. Nekem a pillanatban reagálni sem volt időm, olyan hamar lett vége, vagy nem is tudom, én nem tértem időben észhez.

Aztán elhúzódott, és már a kocsiból is kipattant mire felfigyeltem. Abban a pillanatban azt sem tudtam, hol vagyok, a reagálásom nem volt épp a leggyorsabb. Mikor Ő már rég kiszállt, én még mindig ott ültem, ugyan abban a testhelyzetben, ködös aggyal. Majd végül bezártam közben elnyílt ajkaimat, megköszörültem a tokomat, és visszatértem a valóságba. Conor egy szó nélkül távozott, talán, akkor játsszuk ezt, felejtsük el az egészet. Ki vettem a kocsikulcsot, és kiszálltam a kocsiból.
- Ömm.. Szép ház! - álltam mellé, miután bezártam a kocsi ajtaját. Nem becsapva, mert erre a kocsira vigyázni kell, emlékeztem vissza.

- Áhh...áhh... - temettem a fél kezembe a fejem, de nem is az ütés volt elviselhetetlen, hanem a még nagyobb káosz, amit okozott a fejemben. A g*ci kis patkányok dodzsemeztek odabenn. - Nem... Nem... Semmi vész. Áh... - nyökögtem szaggatottan, de tényleg nem fájt, csak jó lett volna ha a helyére kerül minden. Kurva nagy rendetlenség volt odabenn, és tudtam, hogy a mocsok Ördög utóhatása, mégis megérte minden perc. Mindig megérte.

- Jól vagyok. - engedtem el a fejem, hogy felnézzek a szemeibe, de túl közel volt. Mocskosul közel, és... - Gyönyörű szép vagy. - futott rajta végig vizsgálón a szemem, és asszem most láttam csak először. Igazán. Eddig mindig azok a rohadék kis csillagok vigyorogtak és nevettek, de most... Kb. kurvára nem tudom mi történt. Egyik pillanatban még nézem, a másikban már a száját érintem, de olyan lágyan, hogy nőt én még így nem csókoltam soha. Illetve de. Gracie. Hirtelen húzódtam el.

- Mehetünk? - kérdeztem a szemei közt futtatva a szemem és jobb a békesség alapon lenyomtam a kilincset. Kurva élet! Kurva drog...

Van egy húga? Ez meglepő számomra, főleg, hogy ilyen jóban vannak. Ez tök jó! De ha van családja, akkor a csaj miért hagyja, hogy ennyit drogozzon? Érthetetlen. De ismétlem; nem az én dolgom, nem szólhatok bele.

Néztem az utat, de mellőlem éreztem a tekintetét, oda néztem, és Conor mosolya fogadott.
- Mi az? - Mosolyogtam rá vissza egy pillanatra, de azért az úton tartottam a szemem.

Kaptam az utasítást, hogy megérkeztünk. Fel is kanyarodtam a kocsi beállóra, mire valószínűleg tú élesen vettem be a kanyart, és Conor feje nekipukkant az ajtóüvegnek.
- Óh, nagyon sajnálom, jól vagy? - Fordultam felé, mikor a motor már leállt. Istenem, gyilkos vagyok ma!

Nagyot sóhajtottam. Hallottam én a szavakat, csak piszkosul nehéz volt munkára bírni a számat, hogy válaszoljon is. Aztán csak összehoztam.

- A húgom... - gördítettem felé a fejtámlán a fejem és csak figyeltem. Nem tudom mit néztem rajta. Hogy még mindig csillogott? Nem, már nem. Azt hiszem. Már nem is hullámzott a kép, valahol éreztem én, hogy lassan vége. Marasztaltam volna még, jó lett volna ha újra érezhetem, benn tombolni az ereimben, de be kellett látnom, vége. Ennyi volt. Mára...

Aztán mégis felé néztem. A szám automatikusan mosolyodott, pedig nem is én voltam az aki irányított.

- Nem voltam részeg. - bámultam még mindig mereven, néha még pislogni is elfelejtek, csak mikor már teljesen kiszárad a szemem. Aztán beférkőzött a fejembe egy gondolat. - Ott balra! - emeltem fel a kezem, és ösztönösen löktem el a testemet előre. Utolsó pillanat, mert hirtelen kanyarodott be, én meg kajakból lefejeltem az oldalüveget.

/Necro mögötti sikátor/

- Ó, igen? És ki az első? - kérdeztem út közben, miután rátértem arra az útra amelyiken a háza van. Már csak a házat kell felismernie, és ott vagyunk.

Szép környéken lakott, talán, a város legvagyonosabb területén. Az én tejfölös dobozomhoz képest ez egy villa. Vajon honnan lehet ennyi pénze? Biztosan, a családjától, valahonnan. Jobb esetben...

- Kijózanodtál már? - mosolyogtam rá, mikor láttam hátravetett, kimerült fejét.