If life gives you lemons... Make lemonade!

To: Kim

Kicsit furcsa volt, hogy mondjuk úgy, meghökkent, de aztán persze nem kellett sok, hogy újra bepörögjön és totál ráálljon a témára. Lehet, hogy ma mondjuk lottóban is nyernék? Ha nem hagy el az ép eszem, lehet, hogy bepróbálkozok egy szelvénnyel.
- Kimo, nézz rám, úgy nézek én ki, mint egy vicces gyermek? Most komolyan... Ha benne vagy, nálam csövezhetsz, a lakbért meg lenyomjuk természetben! - kacsintottam rá, azzal hagytam, hogy kikérje a löttyöt, én meg betámadtam egy füstös kis boxot.
Mit ne mondjak, most tértem ide be először, de szimpatikus volt. Már csak azért is, mert nem holmi fostalicska zene nyikorgott. Tudniillik, rettentő sokat dob a latba, hogy mivel hintik meg zeneügyileg a hangulatot. Egyszerűen föláll a hátamon a szőr a mai... Nem is tudom, hogy egyáltalán merjem-e zenének nevezni azt a valamit, na meg a pop-nak beállntott vernyákolásokat. Ugh, hagyjuk is, mielőtt menten ideokádok az asztal közepére, és kérhetünk egy kis kenyeret is tunkolni...
- Na de te lááány! - vigyorodtam el, ahogy kipattintotta az asztalra a mókásságot. Igazából eléggm felelőtlen húzás csak így, de hát who cares bitch? - Azt hiszem, minket az ég is egymásnak teremtett... - somolyogtam továbbra is, miközben iszogattam a kifejezetten bitang jó forraltboromat.

If life gives you lemons... Make lemonade!

To: Kim

Felnevettem ahogy beszélt és beszélt. Jó kedvem lett, de kajakra. Nem, amúgy személygépjárműre is. Szóval megtaláltam itt is végre a nekem való személyt. Azt hiszem, rövid időn belül bentlakásos suliba leszek eltanácsolva, mert úgy tűnik, minden visszalendül a régi kerékvágásba. Igen, egyből ki is kezdett nyílni a a csípám, de élveztem. Éreztem, hogy most újra elkezdek élni.
Egy pillantást vetettem én is a körülöttünk ülő és lézengő manuszokra, egy-kető felénk pillantgatott pajzán csillogással a szemekben. Mondjuk ezt nem is csodálom, mert szó mi szó, mindketten dögök vagyunk a javából. Hosszú haj, kívánatos alak, egzotikus arc, mélyreható tekintet. Jjnéhányan sátrat is állnthattak itt helyben. Nem tudom miért, de tetszett ez a gondolat. Nem hiába, nem hazudtolom meg magam soha, csak... egyedül nem olyan jó, de lámsza, derült égből villámcsapás!
- Oh, ugyan Kimberly.... - könyököltem föl az asztalra, így egészen közel kerültem hozzá és a kis tasihoz is. Éreztem, hogy valami kattant az agyamban, de még szerencse, hogy csak én éreztem. Szemeim mélyen Kim szemében voltak, szinte szúrósnak tűnhetett, de ő biztosan érezte benne az igazi Axl-t, az őrültet. Sunyi mosoly hancúrozott a szám szélén, éppen csak sejtetve valamit, mintha megmozdulna az ajkam.
- Ec-pec-kimehetsz-el döntjük el, vagy nekilátunk, cica? - emeltem meg az egyik szemöldököm, továbbra is tartva a tekintetét. Már most éreztem a pörgést, az adrenalint. Őrjntő.

If life gives you lemons... Make lemonade!

To: Kim

Kíváncsi szemekkel figyeltem, ahogy beszél hozzám. Igazából elég őrült természetem van, szóval nem kell sokáig 'noszogatni' hogy benne legyek minden éktelen faszságba. Sőt, sokszor kifejezetten az én fejemből pattannak ki a legnagyobb gyökérségek, amibe persze mások önként és dalolva követnek. Csak amióta ide deportáltak anyám hülye eszméi... na azóta alábbhagytak az ilyen dolgok nálam. Ez a csaj pont időben érkezett még ahhoz, hogy ne vegyek egy revolvert és lőjem fejbe magam az unalomtól. De most komolyan. Faszán alig lehet itt valamit csinálni. Az emberek olyan maguknak valóak, hogy inkább nincs is kedvem hozzájuk szólni. Mondjuk ez egy eléggé kisváros, mindenki ismer mindenkit, évszázadokra visszavezethetőek a családfák és ez így is fog maradni, mert ez egy ilyen nyomorult hely. Komolyan, a hideg rázott eddig.
- Hmmm, most hogy így belegondolok... talán több dologra is fáj a fogam... - mosolyodtam el kétértelműen. Felemelő volt végre hogy elszállhat az agyam, csak ilyen random hülyeségekkel. - Mit gondolsz, tudod te egyedül csillapítani az összeset? - haraptam az ajkamba mosolyogva. - Mondjuk elég életrevaló gyermeknek tűnsz... Bízom benned... - folytattam, s a huncutság nem hagyott alább a hangomban.
Lazán hátradőlve egyik kezemmel megtúrtam a hajam, másikkal a boromért nyúltam. Éreztem, hogy a mellettünk lévő asztalka vendégei elég keményen rákattantak a két fiatal suna látványára. Ezek a férfiak... felháborító! - kuncogtam magamban.
- Ó baby, én készen állok bármire... Csak szerintem ez a város nem áll készen ránk! - tettem le a poharat, ami idő közben kiürült, s könyököltem újra vissza az asztalra.
- Hallgatlak prófétám, ontsd az igét!

If life gives you lemons... Make lemonade!

To: Kim

- Bitch please... Miért hiszi mindenki azt, hogy én olyan jó gyermek vagyok? Tekerd meg baby kicsit az agytekervényeidet, aztán ha bármi faszság eszedbe jut, nagyjából mérget vehetsz rá, hogy én benne vagyok. - kacsintottam rá, miközben a tenyerem alá rejtve a kis párnácskát, elhúztam magam elé az asztalra. Ez a csaj vagy teljesen kattant, vagy teljesen kattant, de ez egy kurva jó üzlet volt így. Bár valószínűleg csak olyan mint én, különb a nagy masszától, akik elvakultak és a masszív függőség irányítja őket. Én mindig is jófej drogos voltam. Már ha nevezhetem magam annak, ennek tudatában. Szóval... nekem ha van, én adok, akárcsak ő. Asszem, marha jól ki fogunk jönni. Eszem faszom megáll, hogy egy ilyen emberhez, egészen Washington államig kellett jönni... Az emberek faszok... min is lepődök meg.
- És mondd csak, ugyan miért ne akarnék egy olyan emberrel bandázni, akivel ilyen jól megértjük egymást? Na meg hogy az igazat megvalljam, hülye lennél ezt az ajánlatot kihagyni cuncikám... Nem kóricálnak odakint ingyen és bérmentve lakást fölajánló szutykok... - folytattam a mondókámat, enyhén gesztikulálva a kezemmel. Persze ezen a kissé affektáló stíluson mindketten jól elnevettük magunkat. Ahogy elképzeltem magam, hát mint egy komplett idióta. De végülis nem áll messze ez az állítás a valóságtól.
- Nos szóval, én amondó vagyok, drága testvérem, hogy verjünk még itt be valami itókát, amit természetesen én állok, akármennyire is ágálnál a dolog ellen, aztán fogunk egy taxit, szépen elfuvarozza a szexi seggünket az én kis kecómhoz, ott szétmegyünk, mint a szemét és majd eldöntjük, mi lészen. Már ha megfelel neked ez a felállás... természetesen közbeékelhetünk még dolgokat, ha van valami ötleted... - járt a szám tovább, pedig nem volt szómenésem. Néha kicsit felpörög a nyelvem, de szemmel láthatóan őt nem zavarta, így engem sem foglalkoztatott az ügy sokáig, csak vártam a reakciót.